Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

FRISSÍTVE: Újból kihallgatják Dragneát a fiktív alkalmazásokkal kapcsolatos ügyben

FRISSÍTVE: Újból kihallgatják Dragneát a fiktív alkalmazásokkal kapcsolatos ügyben Románia

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfő délelőtt megérkezett a legfelsőbb bíróságra, ahol újból kihallgatják a fiktív alkalmazásokkal kapcsolatos ügyben, amelyben első fokon három év és hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték hivatali visszaélésre való felbujtás miatt.

Amikor Dragnea az intézmény székhelyéhez ért, az épület előtt tüntető emberek lökdösődni kezdtek. A helyszínen levő csendőrök két személyt be is kísértek az épületbe az atrocitások miatt.

Megközelítőleg 200 személy gyűlt össze hétfő reggel a legfelsőbb bíróság épülete előtt, Liviu Dragnea szociáldemokrata elnökre várva. Az összegyűltek egy része tüntet Dragnea ellen, másik része támogatja a képviselőház elnökét. A csendőrség jelentős erőkkel szállt ki a helyszínre, hogy a két csoportot megpróbálja távol tartani egymástól.

Hirdetés
Hirdetés

A tömeg az épület környéki összes járdát elfoglalta, a csendőrök erőfeszítéseket tesznek, hogy az úttesteket szabadon hagyják a forgalom számára. A környéken biztonsági kerítéseket állítottak fel a hatóságok. A két csoport tagjai több ízben szóváltásba keveredtek egymással. Az emberek plakátokkal vonultak fel, melyeken többek között Laura Codruţa Kövesit támogató üzenetek, vagy Dragneát a rács mögött ábrázoló fotók vannak.

A PSD-elnököt első fokon három év és hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték a Teleorman Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatósággal (DGASPC) kapcsolatos ügyben, hivatali visszaélésre való felbujtás miatt. Az ítélet ellen mind az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), mind a vádlottak fellebbezést nyújtottak be, és a per még 2018 szeptemberében fellebbviteli szakaszba került, a legfelsőbb bíróság öttagú bírói tanácsai körüli viták miatt azonban több alkalommal is halasztották a tárgyalást. Mind Dragnea, mind a DNA a tanúk, illetve vádlottak újbóli kihallgatását követelték az ügyben.

A PSD és a képviselőház elnökét azért állították bíróság elé, mert 2006 és 2013 között, amikor a Teleorman megyei tanács, illetve a PSD megyei elnöke volt, állítólag az ő közbenjárására a megyei tanács költségvetéséből fizettek két olyan alkalmazottat, akik valójában nem a gyermekvédelmi igazgatóságnál, hanem a párt megyei szervezeténél dolgoztak.

FRISSÍTÉS: Dragnea: teljesen ártatlan vagyok; senkire nem gyakoroltam nyomást

Ismét teljesen ártatlannak vallotta magát Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a képviselőház elnöke annak a pernek a fellebbviteli tárgyalásán, amelyben első fokon 3 év és 6 hónap szabadságvesztésre ítélték a Teleorman megyei gyermekvédelmi igazgatóságnál (DGASPC) történt fiktív alkalmazások miatt.

Dragnea kifejtette a per hétfői tárgyalásán a bírói testület előtt: teljesen ártatlan, mert nem volt tudomása arról, hogy a Teleorman megyei gyermekvédelmi igazgatóság két érintett alkalmazottja nem járt be dolgozni a munkahelyére. „Nem kértem senkitől és nem gyakoroltam nyomást senkire, hogy a két szóban forgó személyt megtartsa állásában. Nem irányítottam a Teleorman megyei DGASPC-t, az nem is tartozott a hatályom alá. (…) Egyetlen megyei tanácselnök sem megy személyesen ellenőrizni a megyei tanács alárendeltségébe tartozó intézményeket. Semmilyen formában nem volt se kötelességem, se lehetőségem, se hatásköröm az érintett igazgatóságok alkalmazottainak szankcionálására” – jelentette ki a PSD elnöke.

Nyilatkozata szerint a két szóban forgó alkalmazottat – Adriana Botorogeanut és Anisa Niculina Stoicát – csak a párt gyűlései, találkozói alkalmával látta.

„2005-ben, 2006-ban, 2007-ben nem volt a párt székházaiban olyan pezsgő élet, hogy rendezvények százait kelljen lebonyolítani. Egyszintes épület volt, ott találkoztunk havonta kétszer. Jöttek az irodába a választott képviselők, egyes polgármesterek, fiatal párttagok, önkéntesek. Körülbelül akkora terem volt, mint ez. Ott láttam őket, de más önkénteseket is” – magyarázta Dragnea a legfelsőbb bíróság üléstermében. „A két szóban forgó személyt egyes találkozók során láttam, de nem mindegyiken. A PSD Teleorman megyei szervezeténél nem voltak alkalmazottak, nem volt titkárnő. Ha a PSD főtitkárával akartam beszélni, a megyei tanácsnál találkoztunk. Nem nagyon történt semmi. Ez akkor volt, amikor ellenzékbe kerültünk. Meglehetősen fújt a szél a PSD székházaiban. Még az ülésekre is nehezen gyűltek össze. Az emberek nagyon meg voltak ijedve Băsescu miatt” – mondta bíráinak Liviu Dragnea.

Hirdetés
Hirdetés

FRISSÍTÉS 2: Május 20-ára halasztották a per tárgyalását

A legfelsőbb bíróság május 20-ára halasztotta hétfőn Liviu Dragnea perének tárgyalását, amelyben a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét azzal vádolják, hogy fiktív módon alkalmaztatott két személyt a Teleorman megyei gyermekjogvédelmi igazgatóságnál, akik valójában a megyei PSD-nek dolgoztak.

A hétfői tárgyaláson Liviu Dragnea felszólalt a tárgyalóteremben, ártatlannak vallotta magát, amit a szokásos eljárás szerint az érdemi tárgyalásnak kellett volna követnie.

Dragnea és a többi vádlott ügyvédjei azonban kérték, hogy a vitát halasszák el április 19-éig, amikor az alkotmánybíróság döntést hoz a parlament és a legfelsőbb bíróság között fennálló esetleges alkotmányos jellegű konfliktussal kapcsolatban, ami a korrupciós ügyekben specializált ítélőtanácsokat illeti.

A Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ügyészei nem értettek egyet a halasztásal, és azzal vádolták az ügyvédeket, hogy húzni-halogatni akarják ügy tárgyalását.

„Ellene vagyunk a halasztási kérelemnek, mert kétségeink vannak arra nézve, hogy az alkotmánybíróság április 19-én dönteni fog. A parlament önmagával van konfliktusban, és az alkotmányos jellegű konfliktusnak nincs hatása a kérdéses ügyre. Arról van szó, hogy megpróbálják húzni-halasztani az ügy tárgyalását, mert az ítélőtanács egyik tagja rövidesen nyugdíjba vonul”- mondta az ügyész.

A bírák elfogadták az ügyvédek kérését, és a tárgyalást egy hónappal elhalasztották.

„Úgy véljük, hogy az alperesek védelmi jogainak garantálása érdekében a halasztásra vonatkozó kérelmek indokoltak, ideértve azon jogukat is, hogy az alkotmánybírósághoz forduljanak” – jelentette be Alexandra Iuliana Rus, a bírósági ítélőtanács elnöke.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük