Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újabb katonai rendeletet fogadtak el

Újabb katonai rendeletet fogadtak el Románia

Ideje bizonyítani, hogy fegyelmezettek, elszántak és egységesek vagyunk – mondta csütörtökön késő este Marcel Vela. A belügyminiszter sajtóértekezleten ismertette a nyolcas számú katonai rendelet fontosabb előírásait.

Hirdetés
Hirdetés

„Ideje bizonyítani, hogy fegyelmezettek, elszántak és egységesek vagyunk. Mindannyian fájdalmat érzünk a szeretteinktől való elkülönítés miatt. Biztos vagyok benne, hogy erőfeszítéseink eredményre vezetnek, ám felszólítok mindenkit, hogy tartsa be a szabályokat, és ne feledje, hogy a meggondolatlan gesztusok sokba kerülhetnek még akkor is, ha ezt nem is veszik azonnal észre azok, akik talán a tudatlanságból vagy feltűnési vágyból hibákat követnek el, vagy helyrehozhatatlan gesztusokat tesznek” – jelentette ki a miniszter.

Vela megismételte felhívását a külföldön élő románokhoz, hogy ne jöjjenek haza, és idén ott ünnepeljék a húsvéti ünnepeket, ahol vannak. Azt mondta: ezzel hozzájárulnak a járvány terjedésének korlátozásához.

Útra kelhetnek a méhészek

Útra kelhetnek a méhészek és megengedett a kereskedelmi halászat és az akvakultúra.

A rendelet ugyanakkor engedélyezi a közlekedést gépkocsi és autóalkatrész vásárlás ügyében.

Tilos a gabona- és cukorexport

A szükségállapot ideje alatt tilos a gabona- és cukorexport.

A rendelet a szükségállapot idejére felfüggeszti egyebek mellett búza, az árpa, a zab, a kukorica, a rizs, a búzaliszt, a szójabab, az olaj és a cukor exportját.

További 14 napig nem közlekedhetnek a repülőgépek Spanyolország felé

További 14 napig nem közlekedhetnek a repülőgépek Spanyolország fele és vissza.

A tiltás április 14-étől érvényes, és nem vonatkozik az állami gépekre, a cargo- és postajáratokra, humanitárius célú vagy orvosi gépekre.

A légi szállítást a közlekedési minisztérium engedélyezi

A tárcavezető szerint az intézkedést azért hozták, hogy elkerüljék a Kolozsvárihoz hasonló esetet. Az Avram Iancu repülőtéren csütörtökön délután több száz idénymunkás zsúfolódott össze, hogy Németországba utazzon.

Vela elrendelte: minden légi szállításhoz a közlekedési minisztérium engedélye szükséges, még akkor is, ha a repülőterek a megyei tanácsok alárendeltségébe tartoznak.

A piacok és növénypatikák a szükségállapot teljes ideje alatt nyitva tartanak

A termelők, akiknek mindig fel kell tudni mutatniuk a termelői igazolványukat, egy felelősségnyilatkozattal szabadon mozoghatnak a termelés helye és a piacok között – mondta el a miniszter.

Vela közölte azt is: a növénypatikák nyitva maradnak, ezek személyzetének minden óvintézkedést meg kell tennie a járvány terjedésének korlátozására.

A határ menti munkavállalók mentesülnek az elkülönítés alól, amennyiben nincsenek COVID-19 tüneteik

A román -magyar határ mentén dolgozók mentesülnek az elkülönítés alól, amennyiben nincsenek COVID-19 tüneteik.

Vela kifejtette: határ menti munkavállalónak tekintendő az a személy, aki bizonyítja, hogy a román-magyar államhatártól egyik vagy másik oldalon harminc kilométeres körzetben él és dolgozik (a távolságot a legközelebbi nyitott határátkelőtől mérik), és aki hetente legalább egyszer hazatér otthonába.

Ugyancsak nem kell elkülönítésbe vonulniuk azoknak a műszaki szakembereknek, akik azért jönnek az országba, hogy orvosi műszereket és berendezéseket helyezzenek üzembe.

A rendelkezések a tudományos, gazdasági, védelmi, közrendi és nemzetbiztonsági területre vonatkoznak.

Nem zárják be az öregotthonokat

A szükségállapot ideje alatt tilos felfüggeszteni az öregotthonok, gyerekotthonok működését.

Vela kifejtette: a személyzet 14 napos turnusokban váltja egymást, ez alatt munkahelyi, illetve otthoni elkülönítésben lesz.

A miniszter elmondta azt is: a rokonok kérhetik, hogy erre a periódusra hazavigyék hozzátartozójukat.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. április 11., 8:12
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Ehez már nincs amit hozzà szolni.Akinek kiskoru gyereke,gyerekei vannak,hogy oldja meg,hogy bekoltozzon 14 napig egy idosek otthonaba vagy egy gyerekotthonba?

    • User
      Dátum: 2020. április 13., 17:12
      ÉRTÉKELÉS: -1

      Ez most komoly? Ennyit értettel meg belőle? Ennyire hülyének születtél, vagy tanultad menet közben? Hol van szó árról, hogy gyerekotthonba, vagy ídősek otthonába költözz, IQ bajnok?