Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újabb illetékről döntöttek

Újabb illetékről döntöttek Románia

Január 1-jétől a munkáltatók a béralap 2 százalékának megfelelő összeget fizetik be szolidaritási járulék címen, a pénz nagyobbik része az állami költségvetést egészíti ki – jelentette be tegnap Ionuţ Mişa pénzügyminiszter, írja az Agerpres.

 

– A befolyó összeg 90 százaléka a költségvetést egészíti ki, amelyet utólag, igény szerint az egészségügyi vagy szociális terület finanszírozására fordítanak, 10 százalékát pedig különleges esetekre tartják fenn, amikor olyan alkalmazottakon kell segíteni, aki amiatt jutott nehéz helyzetbe, mert a munkáltatója fizetésképtelenné vált” – nyilatkozta Mişa. Hozzátette, arra a következtetésre jutottak, hogy nem lenne szerencsés a társadalombiztosítás minden terhének áthárítása az alkalmazottakra, és úgy döntöttek, hogy ezek egy része továbbra is a munkáltatót terheli.

– A járulékokat különböző módon osztják el a munkáltató és a munkavállaló szintjén, de összességében csökkennek – mondta el Mişa. Hozzátette, a járulékot minden munkáltatónak fizetnie kell, függetlenül attól, hogy a köz- vagy a versenyszférában tevékenykedik. Rámutatott: ezáltal csökken a munkáltatók által a bérgarancia alapba befizetett összeg: az eddigi 0,25 százalék helyett 0,20 százalék lesz.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük