Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Turcan: már év vége előtt nőhet a minimálbér

Turcan: már év vége előtt nőhet a minimálbér Románia

Az áremelkedésekre való tekintettel már az év vége előtt nőhet a minimálbér, a beérkezett javaslatok 8-12 százalék közötti emelést írnak elő – közölte kedden a munkaügyi miniszter.

Hirdetés
Hirdetés

Raluca Turcan Ploieşti-en azt mondta, még zajlanak a tárgyalások a témáról a munkáltatói egyesületek és a szakszervezetek között. A minimálbér-emelés rendszerint év elejétől lép érvénybe, ha azonban tovább nőnek az árak, korábban életbe léptethetik az erre vonatkozó intézkedést – magyarázta.

A tárcavezető nem tudta megmondani, hogy pontosan mikortól és mennyivel emelik a minimálbért, azt azonban elárulta, hogy 8-12 százalék közötti emelésről szóló javaslatokat kaptak.

Florin Cîţu miniszterelnök a hétvégén úgy nyilatkozott, hogy a kormány 8 százalékos minimálbér-emelést fontolgat, amit már novembertől vagy decembertől be lehetne vezetni.

A Concordia Munkáltatói Szövetség ügyvezető igazgatója, Radu Burnete viszont úgy véli, a kormánynak legkorábban januártól kellene megemelnie az országos minimálbért, mert a vállalatok idei bérköltségei rögzítettek. Burnete ugyanakkor elfogadhatónak nevezte a kormányfőnek azt a javaslatát, hogy a minimálbér 8 százalékkal emelkedjen, tekintettel arra, hogy év végére ötszázalékos infláció várható.

Az Alfa Kartell Szakszervezeti Szövetség elnöke, Bogdan Hossu szerint a 8 százalékos minimálbér-emelés valójában 1 százalékos növekedést jelentene, mivel az infláció év végére vélhetően meghaladja majd a 7 százalékot. Ugyanezen a véleményen van az Országos Szakszervezeti Tömb vezetője, Dumitru Costin is, aki leszögezte, a drágulások miatt a 8 százalékos emelés jelentéktelen hatással lenne a minimálbérrel fizetett munkavállalók nettó jövedelmére.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások