Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Traian Băsescu Petrov-arca

Traian Băsescu Petrov-arca Románia

A Szekuritáte Archívumát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) tavaly azzal a kéréssel fordult Bukaresti Táblabírósághoz, állapítsa meg hivatalosan is, hogy Traian Basescu volt államelnök (2004-2014) az 1970-es években Petrov fedőnévvel jelentéseket írt a Szekuritáte szerveinek, területi megbízottainak két személyről, a tengerészeti főiskola volt diákjairól.

Hirdetés
Hirdetés

A volt államfő a periratban és a sajtónyilatkozataiban azzal védekezett, ő nem tudta, hogy a „szekunak” ad jelentést, azt hitte, a tengerész és hajóstiszt foglalkozás egyik velejárójaként állambiztonsági szabály az efféle nyilatkozat.

A táblabíróság elutasította a volt államfő magyarázatait, és tavaly szeptemberi ítéletében kimondja, hogy Traian Basescu együttműködött a Szekuritátéval, és amikor a jelentéseket megírta, tisztában kellett lennie azzal, hogy kinek adja, hiszen ő maga nyilatkozta, korábban megkereste a Szekuritáte egyik tisztje, ügynöke, és hosszasan elbeszélgettek. A bíróság arra is rámutat, a Basescu, illetve Petrov jelentései tipikus szekus témák, hiszen a célszemélyek magánéletét és utazásait érintik. Egyik személyről (Dumitru Corneliu) azt írja, a nővérétől megtudta, szívesen ragadna külföldön, ha sikerülne valahol gazdag lányt megismernie. A másik volt diáktársról (Ion Bargau) egyebek között megemlíti Petrov, azaz Traian Basescu, hogy, nem siet a nősüléssel, jómódú családba házasodna, s az 1973-74-es években intim viszonya volt a tengerpartra érkező csehszlovákiai lányokkal.

Még ezután kaphat tág teret a sajtóban egy másik ügy, az átvilágító testület májusban közölte, hogy Traian Basescu a személynevén, azaz Traian fedőnévvel jelentéseket adott a Szekuritáte szerveinek a konstancai születésű George Padure üzletemberről, Bukarest 1. kerületének volt polgármesteréről (1996-2000), aki Basescuhoz hasonlóan Belgiumban tevékenykedett az 1980-as évek végén.

(bl)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük