Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Továbbra is dolgozhatnának a fertőzött, de enyhe tüneteket mutató orvosok

Továbbra is dolgozhatnának a fertőzött, de enyhe tüneteket mutató orvosok Románia

A fertőzött, de enyhe tüneteket mutató orvosokat is bevetnék az új koronavírus-járvány elleni küzdelembe – jelentette ki egy péntek reggeli sajtótájékoztatón Nelu Tătaru csütörtökön kinevezett egészségügyi miniszter.

Hirdetés
Hirdetés

A koronavírus elleni küzdelemben ugyanis rendkívül sok orvos, nővér és ápoló fertőződött meg, sokakat pedig karanténba helyeztek, ezért az egészségügyi ellátás rendkívüli nehézségekkel szembesül.

Nelu Tătaru kijelentette: arra számít, hogy az eddigieknél nehezebb hetek következnek a járvány leküzdésében, és ilyen körülmények között rendkívül fontos, hogy az egészségügyben dolgozók elsőbbséget élvezzenek a koronavírus-teszteknél. A miniszter elmondta: a járványnak arra a szakaszára készülnek, amikor a könnyebb tüneteket mutató fertőzötteket már nem szállítják kórházba, hanem otthonukban próbálják meggyógyítani őket önkéntesek bevonásával. Ugyanennek a szakasznak lesz az újítása, hogy a fertőzött, de csak enyhe tüneteket mutató orvosokat is bevetik a járvány elleni küzdelembe. Őket a betegségük idején is munkára fognák a járványkórházakban.

A stratégiai kommunikációs törzs csütörtök délutáni összesítése szerint a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált 1029 romániai személy közül 153-an egészségügyi dolgozók (70 orvos, 50 nővér, 15 ápoló, a többi kisegítő személyzet).

Péntek reggelre 24-re emelkedett a koronavírus-járvány romániai halálos áldozatainak a száma. Az országban (csütörtök délután) 6151 személy volt intézményes karanténban, és több mint 110 ezer házi elkülönítésben.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások