Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Torlódást okoznak a határátkelőkön az új karanténintézkedések

Torlódást okoznak a határátkelőkön az új karanténintézkedések Románia

Megindultak Románia felé a karácsonyra hazalátogató, külföldön dolgozó román vendégmunkások, az ország határátkelőin pedig idén az újonnan bevezetett karanténintézkedések miatt a szokásosnál hosszabb várakozási időre kell számítani – tudatta a román média.

Hirdetés
Hirdetés

Az Adevărul hírportál kedden arról cikkezett, hogy a hétvégén már több mint másfél órát kellett várakozni a belépésre a Csengersima (HU)- Pete (RO) közúti határátkelőnél, annak ellenére, hogy az teljes kapacitással, valamennyi forgalmi sávot megnyitva üzemelt. Már ebben az időszakban is – karácsony előtt két héttel – naponta mintegy százezer utas lépi át a román határokat, a legtöbben Magyarország felől közúton vagy nyugati országokból repülőgéppel érkeznek.

Oana Parcalab, a román határrendőrség regionális főfelügyelőségének szóvivője az Adevarulnak elmondta: több olyan esettel találkoztak, amikor a Romániába érkezők a kilépő oldal felé kerülve próbálták kijátszani a határellenőrzést, hogy ne küldjék karanténba őket.

Hasonló incidens történt a határrendőrség keddi közleménye szerint a nagylaki határátkelőn is, ahol egy utánfutós kisbusz próbált a kilépő oldalon bejutni Romániába, hogy a jármű Covid-igazolvánnyal nem rendelkező nyolc utasa elkerülje a közegészségügyi ellenőrzést. Ezekben az esetekben a hatóságok tiltott határátlépésért indítottak bűnvádi eljárást.

A határrendőrség hétfői közleménye szerint a Nyírábrány (HU) – Érmihályfalva (RO) határátkelőnél két, Dániából érkező – román rendszámú – autó nyolc utasa hamis magyarországi munkaszerződéseket felmutatva, az ingázókra érvényes mentességre hivatkozva próbálta kijátszani a karanténintézkedést. Ellenük okirat-hamisításért kezdeményeztek bűnvádi eljárást.

A Digi24.ro az ország legforgalmasabb határátkelőjén, a Csanádpalota (HU) – Nagylak II (RO) autópálya-átkelőn készült riportjában arról számolt be, hogy a nyugati országokból az ünnepekre hazatérő románok között sok az oltatlan, egy részüknek pedig fogalmuk sincs arról, hogy Romániába érve karanténba kell vonulniuk. A lap beszámolója szerint vasárnap nyolc óra leforgása alatt 1400 külföldről érkezőt küldtek a karanténba Nagylakon a román hatóságok.

Romániában pénteken lépett hatályba az a kormányhatározat, amely szerint szinte minden külföldről érkező, az országban több mint 24 órát töltő (nem átutazó) utasnak legalább tíznapos karanténba kell vonulnia, ha nem tud felmutatni a teljes beoltottságot vagy a koronavírus-fertőzésből az utóbbi fél évben történt kigyógyulást tanúsító védettségi igazolványt.

A negatív PCR koronavírusteszt tehát már nem biztosít felmentést, mindössze 14-ről 10 napra csökkenti a vesztegzár időtartamát. Az intézkedés csak a járványügyi kockázat szempontjából „zöld” vagy „sárga” zónába sorolt európai uniós tagállamokra nem vonatkozik, amelyekben az utóbbi két hétben a lakosság kevesebb mint 3 ezrelékénél mutatták ki a fertőzést. Igaz, ennek megfelelően a két legnagyobb – több mint egymilliós – román közösséget befogadó uniós országból érkező utasok friss negatív PCR-teszttel is karanténmentesen léphetnek be Romániába.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük