Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tőkés László szerint az erdélyi magyar pártok összefogása kell a választási küszöb átlépéséhez

Tőkés László szerint az erdélyi magyar pártok összefogása kell a választási küszöb átlépéséhez Románia

Tőkés László szerint az erdélyi magyar pártok megegyezésére és összefogására van szükség az öt százalékos küszöb átlépéséhez a december elején tartandó parlamenti választásokon.

Hirdetés
Hirdetés

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke közleményben értékelte a szeptember végi önkormányzati választások eredményét és fogalmazta meg álláspontját a közelgő parlamenti választásokkal kapcsolatban.

Kijelentette: az összefogás egyedül a Romániai Magyar Demokrata Szövetségen (RMDSZ) múlik, és a „magyarországi szövetségesek” közvetítését és támogatását kérte az összefogás megvalósításához.

A politikus bírálta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárt, amiért csak az RMDSZ sikerét számította bele a választások magyar sikerébe és a kampány során az Országgyűlésben „nemzetárulóknak” titulálta azokat, akik „jelölteket merészeltek ráindítani az RMDSZ-re”. Mint megjegyezte, ezt az Erdélyi Magyar Szövetségbe (EMSZ) tömörült Magyar Polgári Párt (MPP) és Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is tette. Előbbinek Kövér László házelnök a tiszteletbeli elnöke, utóbbi az ő védnöksége alatt működik.

Tőkés László nyomatékosította: az erdélyi magyarság önkormányzati választásokon elért sikerébe az ellenzéki pártszövetség által elért eredmények, és a Szabad Emberek Pártja (POL) székelyudvarhelyi sikere is beletartozik.

„Mi is magyarok vagyunk, és nem nemzetárulók! Az Államtitkár úr téved” – állapította meg Tőkés László.

A politikus értékelésében azokat a területeket is számba vette, amelyeken kimondottan rossz eredményeket ért el a magyarság a választásokon. Kijelentette: „még a vak is látja”, hogy Nagyváradon és Biharban nemcsak az EMNP és az MPP, hanem az RMDSZ is szégyenletes vereséget szenvedett. Azt is megemlítette, hogy az RMDSZ a szórványban: Temes, Máramaros, Fehér és Brassó megyében is vereséget szenvedett. „És akkor még nem is esett szó (.) a román átlag alatt mért magyar részvételről, a távolmaradókról és az átszavazókról. Arról, hogy a mostani 4,5 százalékával az RMDSZ a parlamenti bejutási küszöb alatt áll. Tehát egyáltalán nincs okunk a büszkélkedésre” – fogalmazott Tőkés László.

Kijelentette, a parlamenti választások magyar sikeréhez teljes körű összefogásra, és egy hiteles RMDSZ-re van szükség, „mely nem csupán a román pártokkal hajlandó a párbeszédre és az együttműködésre, hanem a magyarokkal is szót tud érteni”.

Tőkés László nyomatékosította: „a magyar egység nem tévesztendő össze az RMDSZ pártegységével”.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások