Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Több mint hatezer környezetkímélő autót vásárolt idén a romániai lakosság

Több mint hatezer környezetkímélő autót vásárolt idén a romániai lakosság Románia

Csaknem 50 százalékkal 6015-re nőtt a környezetkímélő autók eladása az év első tizenegy hónapjában a tavalyi esztendő ugyanezen időszakához képest – derül ki a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesületének (APIA) adataiból.

Hirdetés
Hirdetés

Az összes eladott új gépjárművek számához viszonyítva a környezetkímélő járművek aránya 3,8 százalék, míg a tavalyi első 11 hónapban 2,8 százalékra volt tehető.

A hivatalos statisztikák szerint a január és november közötti időszakban értékesített környezetkímélő autók közül 4260 – azaz 34,4%-kal több, mint a tavalyi első tizenegy hónapban – hibrid meghajtású volt, 1402 tisztán elektromos autó (+150,4%-os növekedés tavalyhoz képest), 353 pedig plug-in típusú autó (+22,6%).

A legkelendőbb elektromos autónak a Renault bizonyult, amelyből 378-at adtak el januártól novemberig, ezt a Nissan követi 375 darabbal, majd BMW (214), a Volkswagen (203), a Smart (161), a Jaguar (34), az Audi (18) és a Mercedes-Benz (3) következik a sorban.

A hibridautók piacát továbbra is a Toyota vezeti 3624 eladott járművel, a második helyen a Lexus áll 226 darabbal, majd a Suzuki (109), a Ford (88), a Honda (79), a Kia (67), a Hyundai (64) és a Land Rover (3) jön.

A plug-in típusú járművek közül a Mitsubishi volt a legkelendőbb 133 eladott darabbal, amelyet a Volvo (74 darab), a BMW (50), a Land Rover (38), a Porsche (35), a Mercedes-Benz (10), a Toyota (9) és a Mini (4) követ.

Az APIA statisztikái szerint ugyanakkor csak novemberben 732 környezetkímélő autót adtak el Romániában, ami 33,33 százalékkal több az októberben jegyezett 549 darabnál.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük