Felhívás!

Több mint 20 ezer óvást nyújtottak be a képességvizsgázó tanulók

Több mint 20 ezer óvást nyújtottak be a képességvizsgázó tanulók Románia

Országszerte 20.268 óvást nyújtottak be a vizsgázók az országos képességfelmérő eredményeinek közzététele után – derül ki az oktatási minisztérium összesítéséből.

Tavalyhoz képest nőtt az óvások száma (2020-ban 15.275 óvást jegyeztek), az előző évekhez viszonyítva azonban csökkent: 2019-ben 21.509, 2018-ban 23.761 tanuló óvta meg a jegyét.

A tárca adatai szerint 11.302 tanuló volt elégedetlen a román nyelv és irodalomból kapott jeggyel, matematikából 8803, anyanyelvből 163 óvás érkezett.

A legtöbb óvást Bukarestben nyújtották be (3513), aztán Iaşi (1127), Konstanca (1070), Dolj (1025) és Argeş megye (867) következik a sorban. A legkevesebben Mehedinţi (90), Krassó-Szörény (105) és Kovászna (124) megyében óvták meg az eredményeiket.

Az óvások elbírálása utáni végleges eredményeket július 4-én, vasárnap teszik közzé.

Július 5-e és 12-e között tartanak egy második szessziót, hogy esélyt adjanak a vizsgázásra azoknak a nyolcadik osztályt végzett tanulóknak is, akik az elsőn nem tudtak részt venni, akár azért, mert karanténban voltak, akár más, orvosi igazolással alátámasztott okból.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.