Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Több ezren Úzvölgyében

Több ezren Úzvölgyében Románia

Augusztus 26-án az Úzvölgyében nagy tömeg emlékezett meg a II. világháború úzvölgyi csatájának 75. évfordulóján. Bár sokaknak nem tetszett, a temetőben színpadot húztak fel, a több ország zászlóját felvonultató, a dormánfalvi önkormányzat által állított emlékjelt kordonnal kertelték le. A karhatalmiak is szép számban jelen voltak a helyszínen. Szerencsére a Csíki-medencét érintő vihar a térséget elkerülte, balhé pedig nem volt.

Hirdetés
Hirdetés

A megemlékezés – amit immár negyed évszázada tartanak az egykori háborús szintéren – három órakor rajtolt a Csíkszenttamási Ifjúsági Fúvószenekar előadásával, majd azt követően a hagyományőrző csoportok bevonultak a katonai temetőbe. A résztvevők nagy része autókkal vonult a helyszínre, de voltak hagyományőrzők, akik már szombaton, lóháton elindultak Úzvölgyébe, hogy ily módon is tisztelegjenek a hősök emléke előtt.

Korábban az interneten olyan hír keringett: a létesítménybe – amit a dormánfalvi és a csíkszentmártoni önkormányzat, azon túl pedig a magyar és újabban a román közösség is magáénak vall – nem lehet majd bemenni, csak hatósági engedély birtokában.

Az esemény fő programpontja az ünnepi szentmise volt, amelynek főcelebránsa Tamás József püspök volt, a megemlékezés szónokaként pedig Böjte Csaba ferences rendi szerzetes szólt a jelenlevőkhöz. Kiemelte: nem szabadna a románoknak és a magyaroknak a temetők fölött marakodniuk, igaz, hogy a hatóságok is olyasmikkel foglalkoznak, hogy éppen mit írt Ferenc pápa csíksomlyói látogatás során viselt ruháján. A dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője szerint lenne mivel foglalkozni, elég, ha csak a szétzilált tanügyre és az egészségügyre gondolunk. Úgy vélte: ha az államnak kell a magyarok pénze, akkor fogadja el, hogy azoknak megvannak a saját szimbólumaik.

A megemlékezés méltóságteljesen zajlott, ebbe viszont a csendőrség is besegített: a Moldova felé vezető útról nem engedtek járműveket az Úzvölgyébe, így a szűrőn magyarok is akadtak fel. Nem tudni, hogy az útzár mennyi szélsőséges, az eseményt megzavaró nacionalistát fogott fel, de úgy tudjuk, hogy Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármestere sem tudott feljutni a temetőhöz emiatt.

Az eseményre riporttal térünk vissza.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások