Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tiltakozásokkal fenyegetőzik a Spiru Haret szakszervezeti szövetség

Tiltakozásokkal fenyegetőzik a Spiru Haret szakszervezeti szövetség Románia

Tiltakozó akciókat helyezett kilátásba a tanügyi alkalmazottak egy részét tömörítő Spiru Haret szakszervezeti szövetség arra az esetre, ha a 2021-es állami költségvetés elfogadásáig a kormány nem dönt a tanügyben dolgozók bérének emeléséről.

Hirdetés
Hirdetés

A szakszervezeti szövetség kéri a kormánytól, vizsgálja felül a bérek befagyasztására vonatkozó döntését, és készítsen egy „korrekt elemzést” a tanügyi fizetésekről. Amennyiben a 2021-es költségvetés elfogadásáig nem ismerteti a kormány a tanügyi bérekkel kapcsolatos álláspontját, tiltakozó akciókba kezdenek – áll a Spiru Haret szakszervezeti szövetség elnöke, Marius Nistor által aláírt közleményben.

Ebben hangsúlyozzák, hogy a romániai pedagógusok bére átlagban egyharmaddal kisebb a versenyszférában dolgozó, egyetemi végzettséggel rendelkező alkalmazottakénál.

Marius Nistor ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a bizonyos közintézményeknél dolgozó őröknek vagy sofőröknek nagyobb a fizetésük, mint a tanároknak.

Az érdekvédelem vezetője felrója azt is, hogy a járvány beálltakor a tanügyi alkalmazottakat „bedobták az ismeretlenbe”, megfelelő felkészítés és eszközök hiányában kellett áttérniük az online tanrendre, saját zsebből kellett az online tanításhoz szükséges eszközöket vásárolniuk, „és a Youtube-ról kellett megtanulniuk, miként léphetnek kapcsolatba a gyerekekkel – ahol lehetett, mert még jelenleg is számos olyan gyerek van, akiket megfosztanak a tanuláshoz való joguktól, mivel nem rendelkeznek megfelelő eszközökkel ahhoz, hogy részt vegyenek ezeken a tevékenységeken”.

Az érdekvédelem hangsúlyozza, a 2018/114-es sürgősségi rendelet értelmében már 2020. szeptember 1-jétől fizetésemelés járt volna a tanároknak, ezt azonban a Ludovic Orban vezette kormány 2021. szeptember 1-jére halasztotta. Ugyanakkor a törvény értelmében 2021 januárjától valamennyi közalkalmazott bére a 2018. decemberi és az egységes bértörvény által a 2022-es évre előirányzott fizetése közötti különbség 25 százalékával kellene hogy nőjön.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. január 3., 14:23
    ÉRTÉKELÉS: -7

    Nem sul le a pofijukrol a bor a tanugyeseknek miutan igy is hogy online bohockodunk meg van kepukon bor beremelesre akkor amikor az orszag szarban van es a tanugyes fizetesek joval az atlag felett vannak !!!!

  • User
    Dátum: 2021. január 4., 15:24
    ÉRTÉKELÉS: 7

    1. Valamennyi közalkalmazottról szól a törvény
    2. Gondolom, senki nem indítványozott semmit a Szakszervezeten kívül az ünnepek alatt
    3. Ideje lenne nem felülni a folyamatos uszításoknak anélkül, hogy utána olvasna valaki. Esetleg akkor nem általánosítana a kedves cégvezető… az adójával, amivel mindenkit fizet, gondolom..
    4. Senki nem feltételezi, hogy a pedagógusok nem akarnak semmilyen sztrájkot, hanem tanítanának?

  • User
    Dátum: 2021. január 5., 9:56
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Nem csak belőletek áll a világ ! Aki minimál minimálbérért dolgozik azzal mi van ? Vagy aki negyven ledolgozott év után kap egy pár lejt azzal ki törődik ? Senki ,hogy tudjátok .

  • User
    Dátum: 2021. január 5., 10:20
    ÉRTÉKELÉS: 0

    A lenyeg az hogy az allami fizetesek kb atlag 1500 euro mig magan szferaban nem tudsz adni a sok ado miatt meg 750 eurot sem, es ugyanugy le kell dolgozni a 8 orat , az allami szferaban onlineozunk mig a magannal le kell kulizni a 8-10 orat, ha az allami szfera alkalmazotjai szerint ez helyes akkor gyertek egy hetre csereljunk es azutan beszelhettek !