Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tăriceanu az ALDE-elnök

Partneri viszony van az ALDE és az RMDSZ között – mondta szombaton Kelemen Hunor, aki „a párbeszéd embereként” jellemezte Călin Popescu-Tăriceanut. Utóbbit szombaton egyetlen jelöltként választották meg a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnökévé.

Az ALDE kongresszusának képviselői elektronikus szavazás útján, az 1094 leadott szavazatból 1065 támogató vokssal választották meg Tăriceanut. Emellett a párt alelnökeivé választották többek közt Graţiela Gavrilescu kormányfő-helyettest, Toma Petcu energiaügyi minisztert, Andrei Gerea és Varujan Vosganian képviselőket és Teodor Meleşcanu külügyminisztert. Az ALDE kongresszusán video-üzenetben szólalt meg az RMDSZ elnöke, kijelentve, hogy a politikai alakulat „figyelemreméltó” eredményt ért el a helyi, valamint a parlamenti választásokon ahhoz képest, hogy nemrégiben alakult.

– Ami az ALDE és az RMDSZ közti kapcsolatot illeti, ez egyetlen szóval így jellemezhető: partnerség. Călin Popescu-Tăriceanu a párbeszéd embere, aki mellettünk állt képviselőként, majd később miniszterként és nem utolsó sorban kormányfőként is. Korrekt partner, nyitott, a romániai társadalom problémáit megértő és arra megoldásokat kereső ember volt és maradt. Függetlenül attól, hogy kormányon voltunk-e vagy ellenzékben, ez a partneri kapcsolat nagyon szilárd maradt, ezt túlzás nélkül állíthatom. Korrekt, őszinteségen alapuló kapcsolat alakult ki közöttünk, mivel hasonlóak a szabadságról, demokráciáról, jogállamiságról alkotott elképzeléseink.(…) Noha politikailag más zónákhoz tartozunk, és európai szinten is más-más politikai családok részei vagyunk, a minket összekötő értékek sokkal fontosabbak, mint azok a részletek, amelyek elválasztanak bennünket – mondta az RMDSZ elnöke.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük