Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tanügyminiszter: az országos vizsgák fizikai jelenléttel zajlanak, bármilyen lesz a helyzet

Tanügyminiszter: az országos vizsgák fizikai jelenléttel zajlanak, bármilyen lesz a helyzet Románia

Az eredetileg megszabott időpontokban, fizikai jelenléttel tartják meg idén mind a nyolcadikosok országos képességfelmérő vizsgáját, mind az érettségit – szögezte le péntek este az oktatási miniszter.

Hirdetés
Hirdetés

Sorin Cîmpeanu rámutatott, a korábban megszabott menetrendnek megfelelően június 22-én kezdődik a képességvizsga első szessziója, majd július 5-én, 6-án és 7-én tartanak egy második szessziót is, hogy esélyt adjanak a vizsgázásra azoknak is, akik az elsőn nem tudtak részt venni. Az érettségi vizsgáinak sorozata június 28-án kezdődik, a pótérettségit pedig augusztus 16-ától tartják.

A tárcavezető kijelentette, „bármilyen lesz a helyzet”, az országos vizsgák fizikai jelenléttel zajlanak majd, tehát minden nyolcadikos és végzős tanuló így vizsgázhat, kivételt csak a koronavírussal fertőzöttek képeznek.

Sorin Cîmpeanu ugyanakkor optimizmusának adott hangot a szeptember 13-i tanévkezdéssel kapcsolatban, azt mondta, meggyőződése, hogy az ország valamennyi iskolájában jelenléti oktatással kezdődhet majd a tanév.

„Ugyanakkor erősen készülünk az oktatás digitalizálására, és meggyőződésem, hogy ahol minden feltétel adott lesz – internetkapcsolat, megfelelő felszerelések, a digitális oktatásra felkészített pedagógusok, megfelelő ismeretfelmérő platformok -, online órákat is lehet majd tartani, ezúttal azonban önkéntes módon, anélkül, hogy ezt valaki kötelezné. Csak azok fogják ezt gyakorolni, akik népszerűsíteni szeretnék az oktatás eme formáját” – fogalmazott.

A miniszter szerint a világjárvány egyik hozadéka az volt, hogy fejlesztette a tanulók és tanárok digitális készségeit, tudatosította a digitális oktatás fontosságát.

Több mint 55 ezer 16-18 év közötti fiatal kapta meg eddig a koronavírus elleni oltást

Több mint 55 ezer 16 és 18 év közötti fiatal kapta meg eddig a koronavírus elleni oltást – nyilatkozta a tanügyminiszter.

Sorin Cîmpeanu szerint az immunizált fiatalok közül 13 ezren 16 évesek, 17 ezren 17 évesek, 25 ezren 18 évesek. A legtöbben érettségi előtt álló tizenkettedikesek, akik nem akarják megkockáztatni, hogy egy esetleges megfertőződés miatt ne vehessenek részt a vizsgán – tette hozzá.

Ami a tanügyi dolgozók átoltottságát illeti, a közoktatásban dolgozó, illetve az állami és magán felsőoktatási intézmények alkalmazásában álló 317.531 személy közül 185.173-an vették fel eddig az oltást, közülük 134.950-en tanárok, 50.223-an a kisegítő személyzet tagjai – tájékoztatott korábban a szaktárca. 156.097-en mindkét dózist megkapták már. A tanügyi dolgozók összlétszámához viszonyítva ez 58,32 százalékos, csak a pedagógusok számához viszonyítva pedig 60 százalékos átoltottságot jelent

Az oktatás újrakezdése óta 270 tanulónál igazolták a koronavírus-fertőzést

Az oktatás újrakezdése óta országos viszonylatban 270 tanulónál igazolták a koronavírus-fertőzést, közülük több mint 40-en bukarestiek – nyilatkozta a tanügyminiszter.

Sorin Cîmpeanu szerint 2,7 millió diák vesz részt személyes jelenléttel az oktatásban, és 270-en betegedtek meg, azaz 10 ezer tanulóra jut egy fertőzött.

Az igazolt fertőzöttek közül több mint negyvenen bukarestiek – mondta még a tárcavezető.

Cîmpeanu beszélt arról is, hogy a minisztérium szorgalmazza és támogatja, hogy ott, ahol erre igény és hajlandóság mutatkozik mind a tanulók és szülők, mind a tanárok részéről, augusztus folyamán szervezzenek olyan nyári táborokat, amelyek keretében tananyagpótló órák is tarthatók.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. május 23., 11:24
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Hitvány tanügyminiszter, hozzá nem értő államtitkárok, tanácsadók, tanfelügyelők….
    Lassan kötelező lesz az oltás a kicsiknél is! 16 éves és beoltották! Bravó! Mivel oltották?! Sok oltóanyagnak igen sok mellékhatása van! Pl vérrögképződés!!! Szépen elalszik és senki sem tehet semmit! Volt rá példa! Nem vagyok oltásellenes, de itt lassan minden gazdag maszkot és oltást gyárt!!! Ha a román is meglesz, már a szülészeten megkapja a pici! Régen is 50-60as években sokan lebénultak!(most is van még túlélő!) Ha oltás illett volna jobban odafigyelni,a mellékhatásokat feltüntetni és visszautasítani pl a fiatalok tömeges oltását! A fiam 1!!! nap láz után átesett a koronán! Az idősebbeknél szomorúbb, de aki otthon meggyógyúlt, az miért kell tolongjon 1 oltóközpontnál?! Majd azért amiért én is….a főnök névsort vezet az oltott alkalmazottairól, ki hány oltást kapott és mikor! Ez törvényes?! Remélem NEM!!!!!😤😢

    • User
      Dátum: 2021. május 23., 14:18
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Én is ismerek az 50-es évek elején lebénult embereket (70+), akik járványos gyermekbénulás miatt lettek betegek, mert még nem volt oltás. A mai napig mankóval járnak. Oltott korosztályból (Romániában 1957-től oltanak) nem ismerek ilyent. Magyarországon 1957-es gyermekbénulás járvány idején a szülők kétségbeesetten próbáltak külföldről oltóanyagot szerezni, hogy megmentsék gyermekeiket. Mára már alig fordul elő ez a betegség (elmaradott országokban, többnyire oltatlanoknál).