Felhívás!

Tanügyminiszter: az oktatási rendszer átszervezésére van szükség

Tanügyminiszter: az oktatási rendszer átszervezésére van szükség Románia

Átszervezett oktatási rendszerre van szükség az elemi osztályoktól az egyetem utáni képzésig – jelentette ki kedden egy konferencián Monica Anisie tanügyminiszter.

A kormány fenntartható fejlesztésért felelős osztálya által szervezett rendezvényen Anisie azt mondta: a 2014-2020-as ciklus végéhez közeledve meg kell állapítanunk, hogy Romániának csak részlegesen sikerült teljesítenie vállalásait a kutatással, fejlesztéssel és innovációval kapcsolatban. A cél eléréséhez előrelátható finanszírozásra, magasan képzett humán erőforrásra és maximálisan kihasznált infrastruktúrára van szükség. “Fiataljainknak újjászervezett oktatási rendszerre van szükségük az elemi osztályoktól kezdve az egyetem utáni képzéssel bezárólag” – jelentette ki a miniszter.

Arról is beszélt, hogy napjainkban a kutatásnak és innovációnak egy új stratégiája körvonalazódik, az intelligens szakosodásé, amely meg fogja határozni az új prioritásokat, és össze fogja hangolni a regionális szintű prioritásokat a nemzeti szintű prioritásokkal.

Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a fejlett technológiákra vonatkozó nemzeti célkitűzések megvalósítására vonatkozó memorandum aláírásának eredményeképpen a romániai kutatómunka fenntartható és kiszámítható módon fog működni.

Anisie a “RO-HYDROHUB, a hidrogén mint alternatív energiavektor” című rendezvényen vett részt kedden délelőtt.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. május 28., 9:04
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Sok hőzöngés és pártérdek, lapítás helyett, már régen (1986 – 1994) érdemes lett volna egy 12 – 18 személyes kollektívát összeültetni, felelős feltételek és fizetés mellett, dolgozzanak ki egy négyszer négyéves akciótervet, szabják le a fölösleges sallangokat, s próbálják ki a produkciójukat. Záradék, a szükséges anyagi alapokat a kísérlet alatt semmi módon nem lehet csökkenteni, vagy átruházni. Szükség esetén bizomyos százalékkal növelni lehetne. Nem a táblagépek jelentik a kilábalást. A tanulók terhelését a napi 8 órák felettről már régen lekellett volna szállítani. A román gyermekek heti 4 – 6 órával kevesebbet vannak iskolában, mégis sokallják.