Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tanügyminiszter: a következő tanévtől az első félév a téli ünnepekig tart

Tanügyminiszter: a következő tanévtől az első félév a téli ünnepekig tart Románia

A következő tanévtől az első félév a téli ünnepekig tart – mondta el Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter, Vlad Voiculescu egészségügyi miniszterrel közösen tartott pénteki sajtóértekezletén.

Hirdetés
Hirdetés

A tárcavezető hozzátette: a 2021-2022-es tanév struktúráját pénteken vagy szombaton teszik közzé.

Voiculescu szerint így a tanulók elvárásainak megfelelő, „logikus” elosztása lesz az iskolai évnek, egy 14 hetes első és egy 20 hetes második félévvel (ebből egy hét az iskola másképp), és három vakációval, télen, tavasszal és nyáron.

A végzős és a szakiskolai osztályok esetében az iskolai év hossza néhány héttel eltérhet.

Legtöbb tizenöt napon belül kidolgozzák a tananyagpótló órák programját

Sorin Cîmpeanu elmondta, legtöbb tizenöt napon belül kidolgozzák a tananyagpótló órák programját.

A tárcavezető szerint ehhez előbb minden iskolának fel kell mérnie, hogy hány ilyen órát kell tartani.

A program 16 hetes lesz, és heti átlag öt anyagpótló órát irányoz elő, de ez iskolánként változhat.

Cîmpeanu hozzátette: miután világos, hogy hol, mennyi órára van szükség, legtöbb 15 napon belül kidolgozzák az anyagpótló órák kifizetéséhez szükséges költségvetést.

Minden iskolabuszt leellenőriznek

Minden iskolabuszt leellenőriznek – mondta el Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter, Vlad Voiculescu egészségügyi miniszterrel közösen tartott pénteki sajtóértekezletén.

A tárcavezető azt kéri a helyi hatóságoktól, hogy a gyermekek szállításánál „szigorúan tartsanak be” minden előírást a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük