Tanügyminiszter: 2.300 óvoda és bölcsőde van épülőfélben

Tanügyminiszter: 2.300 óvoda és bölcsőde van épülőfélben Románia

Országszerte összesen 2.300 óvoda és bölcsőde van épülőfélben, amelyek 2020-ban készen lesznek, jelentette ki Ecaterina Andronescu oktatási miniszter.

“Épülőfélben van 2.300 óvoda és bölcsőde. Ezek különböző építési stádiumban vannak, egyesek már majdnem elkészültek, mások a tervezési fázisban vannak, de mind szerepelnek a regionális fejlesztési és közigazgatási tárca programjában. (…) Úgy gondolom, hogy 2020-ban ezek mind készen lesznek” – mondta a miniszter a Realitatea TV hétfő esti műsorában.

Andronescu szerint ugyanakkor egy másik projekt is létezik, amit visszatérítendő kölcsönből valósít meg a közigazgatási minisztérium, ez 380 óvodára vonatkozik. Ezekből 96 még épülőfélben van.

“A közigazgatási minisztérium programjában összesen 5.095 tanügyi intézet szerepel, amelyeket vagy felépítenek, vagy újjáépítenek, ezekbe beletartozik a 2.300 óvoda és bölcsőde is” – mutatott rá az oktatási miniszter.

“Az osztályok létszáma ne haladja meg a 25 főt”

A román oktatás egyik gondja a túl magas létszámú osztályok bizonyos iskolákban, és ennek érdekében intézkedéseket kell hoznunk, jelentette ki Ecaterina Andronescu.

A miniszter szerint a gyerekek számának csökkenése Romániában az iskolák polarizációjához vezet, azaz a jó iskolákban túl magas, a gyengébbnek tartott iskolákban pedig túl alacsony a tanulók létszáma.

“A szülők nyomást gyakorolnak a jó eredményeket felmutató tanintézményekre. Oda jutottunk, hogy a nagyon erős iskolákban akár 30-35 tanuló is van egy osztályban. Megpróbálunk megoldásokat találni, hogy ezt a helyzetet felszámoljuk” – fejtette ki Andronescu hétfő este a Realitatea TV műsorában.

Rámutatott, nemsokára, valószínűleg már a héten jóváhagyják a beiskolázási tervet a következő tanévre, és megpróbálják tartani a 25-ös létszámokat az iskolákban.

“Szerintem ez az intézkedés megvalósítható és feltétlenül szükséges” – szögezte le az oktatási miniszter.

Hozzátette, az idei tanévben “kétszer annyi helyet írnak ki a szakiskolákban, mint eddig”, alkalmazkodva a “a munkaerőpiac követelményeihez”.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.