Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tánczos: több mint háromezer önkormányzatot vonunk be a napelemprogramba

Tánczos: több mint háromezer önkormányzatot vonunk be a napelemprogramba Románia

Minden idők legnagyobb decentralizációját hajtjuk végre a Környezetvédelmi Alapnál (AFM) – jelentette be Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter.

„Néhány hete sürgősségi rendeletet fogadtunk el arról, hogy az AFM az önkormányzatokhoz delegálhatja bizonyos programok lebonyolítását, és ehhez előzetesen rendelkezésükre bocsátja a szükséges költségvetést is. Erre azért van szükség mert az elmúlt években láthattuk, hogy a legnagyobb figyelmet és érdeklődést élvező programjaink lebonyolításában nehézségek adódtak. Így egyszerűsítünk az eljáráson, és megszüntetjük az eddigi központosítást. Az első két program, amit decentralizálunk a fotovoltaikus zöld ház program és a helyi roncsautóprogram. Az erről szóló miniszteri rendeletet már aláírtam. A következő feladat, hogy az önkormányzatokkal közösen megtaláljuk a legjobb megoldást a programok technikai lebonyolítására” – tájékoztatott Tánczos.

A tárcavezető kiemelte, januárban indulhat a fotovoltaikus zöld ház program új pályázati kiírása, miután idén minden eddig leadott pályázati dosszié kiértékelését befejezik. A Környezetvédelmi Alap mostanáig a tavalyi 45 ezer pályázat közel felét bírálta el. „Jövőre más rendszerrel megyünk tovább, hiszen óriási igény mutatkozik a program iránt, többszázezer kérésre számítunk. Ezért a legszéleskörűbb decentralizációs programot hajtjuk végre, több mint 3 ezer önkormányzatot vonunk be. Az önkormányzatok gyakorlatilag előre megkapják a szükséges pénzösszegeket, és ők döntenek majd a pályázatok jóváhagyásáról is. Ehhez biztosítva van a szükséges törvényi keret és a költségvetés is, a napelem program elindítása előtt pedig egy egyszerűsített pályázati rendszer kialakításáról egyeztetünk az önkormányzatokkal” – részletezte Tánczos Barna.

A környezetvédelmi miniszter hangsúlyozta, csökkentik a pályázati dokumentációval kapcsolatos bürokráciát is. A tervek szerint a pályázóknak csupán 2-3 dokumentumot kell felmutatniuk, például telekkönyvi kivonatot és egy igazolást arról, hogy csatlakoztak az elektromos hálózatra. Tánczos Barna biztosított arról, hogy a következő két-három évben több milliárd lejes keret lesz a fotovoltaikus rendszerek finanszírozására.

forrás: RMDSZ

fotó: Barabás Ákos

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. október 14., 10:35
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Az mar biztos. Az ilyen hulyesegekhez es a „troita” (emlekmu, kopjafa) allitasahoz jol ertetek. De Kovaszna megye ,es az itteni falvak es varosok 30 evvel vannak lemaradva ,peldaul Brasso megyetol. Mikor aterek Brasso megyebe ,a falvak tisztak, az ottani falvakban az utolso szuk utcacska is kiaszfaltozva (de nem ugy mint Kezdin, ahol a toldozas- foltozas nagymestereinek tokany munkaja lathato !) a jardak szepen megcsinalva, az utcak es jardak tisztara soporve. Sehol port , iszapot az aszfalton es jardakon nem latni, mint pl. Kezdin. Brasso varosaba erve az a benyomasod , hogy kulfoldon , valamelyik nyugati orszagban jarsz. Ti tudnatok Kovaszna megyeben egy ehhez hasonlo varost vagy falut folmutatni ?! Na akkor napelemezzetek es „troicazzatok” mikor eleritek a szomszed megye szintjet ! Szegyen, hogy, hogy el vagyunk maradva, meg Romania tobbi megyejetol is !