Támadja meg a rendeletet!

Támadja meg a rendeletet! Románia

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) kéri a Nép Ügyvédjétől, támadja meg az alkotmánybíróságon a 2017/82-es sürgősségi kormányrendeletet, amely többek között előírja, hogy 5,1 százalékról 3,75 százalékra csökken a második nyugdíjpillérbe befizetett kötelező hozzájárulás.

A PNL sajtószóvivője rámutatott, szerintük alkotmányellenes a kötelező magánnyugdíjalapba utalt hozzájárulással kapcsolatos módosítás. Ionel Dancă szerint ugyanakkor ezzel a rendelettel a törvényben rögzített január elseje helyett „gyakorlatilag július 1-jére halasztották a nyugdíjemelést”, ugyanakkor a gyermekgondozási díj alsó határát 1.600 lej helyett 1.250 lejben szabták meg. Ez a rendelet tehát csak elvesz (…), nem ad többet” – hangsúlyozta hétfőn Dancă.

Ioan Cupşa PNL-s képviselő szerint a rendelet sérti az állampolgárok alapvető jogait és szabadságait, a tulajdonhoz való jogot és a kollektív tárgyaláshoz való jogot.

Kollégája, Mara Calista képviselő ugyanezen a véleményen volt, ő is azt hangsúlyozta a beadvány benyújtása után, hogy az érvényben levő nyugdíjtörvény értelmében jövő év elejétől 30 százalékkal nőttek volna a nyugdíjak, ezzel a rendelettel azonban ezt júliusra halasztották.

A téma kapcsán a Nép Ügyvédje úgy nyilatkozott, elemzik a PNL beadványát mind a 82-es, mind az Adótörvénykönyv módosításait tartalmazó, 79-es sürgősségi kormányrendeletet illetően, és „még ebben az évben” eldöntik, hogy kérik-e normakontrollt vagy sem.

 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.