Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Székely István Gergő: az RMDSZ eredménye jó, de nem kiemelkedő

Székely István Gergő: az RMDSZ eredménye jó, de nem kiemelkedő Románia

Jó, de nem kiemelkedő eredményt ért el a vasárnap tartott parlamenti választásokon a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – vélte az MTI-nek adott nyilatkozatában Székely István Gergő politológus, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet tudományos munkatársa.

Hirdetés
Hirdetés

Az elemző szerint az alacsony részvételi arány azoknak a pártoknak kedvezett, amelyeknek jól behatárolt, fegyelmezett szavazóbázisuk van. Szerinte ilyen politikai szervezet az RMDSZ is, amely ezúttal nem tudott a magyarság romániai számarányát jelentősen meghaladó szavazatarányt elérni, mint például a hasonlóan alacsony részvétel mellett tartott 2009-es európai parlamenti választáson.

A politológus szerint akkor derül ki, hogy a magyar pártok összefogásának mekkora jelentősége volt az RMDSZ által elért eredményben, amikor a településekre bontott választási adatok is ismertté válnak, és meg lehet nézni, hogy milyen támogatottsága volt az RMDSZ-nek ott, ahol az ellenzéki Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) jó eredményt ért el a szeptemberi önkormányzati választásokon.

Úgy vélte, mindezek ellenére az RMDSZ növelheti képviselőinek számát, mert a szavazatok mintegy 14-15 százalékát olyan pártokra adták le, amelyek nem érték el a választási küszöböt, és az általuk elvesztett mandátumokat a küszöböt átlépő pártok között osztják majd szét.

Székely István Gergő annak tulajdonította a jobboldal vártnál gyengébb választási szereplését, hogy „kifulladt a Szociáldemokrata Pártot (PSD) démonizáló diskurzus, elfogyott az üzemanyag”. Szerinte a tavaly és idén tartott három választáson ez fűtötte a jobboldalt, de annak az üzenetnek, hogy „adjuk meg a PSD-nek a kegyelemdöfést”, már nem volt mobilizáló ereje.

A politológus szerint meglepetés is, meg nem is a nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jó választási szereplése. Azért meglepetés, mert két és fél hónappal ezelőtt, az önkormányzati választásokon ez a párt még egy százalék körüli eredményt ért el, és azóta nyolc százalékot erősödött. Azt is meglepőnek tartotta, hogy a nyugat-európai román diaszpórában a szavazatok negyedét az AUR kapta. „Inog az a mítosz, hogy a román diaszpóra lenne a haladás fő mozdonya Romániában” – fogalmazott az elemző.

Úgy vélte: azért nem nagy meglepetés az AUR megjelenése, mert a román parlamentben általában voltak szélsőségesen nacionalista vagy erősen populista pártok. Emlékeztetett rá, hogy nyolc évvel ezelőtt az elsősorban szociális demagógiára alapozó Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) jutott be a parlamentbe.

A politológus úgy vélte: „egy sok elemből álló koktél hozta meg az AUR sikerét”, és ebben a koktélban a legfontosabb összetevő az ortodox egyház volt. Szerinte az egyházi vonal több szavazatot hozott a pártnak, mint az AUR vezető politikusainak az úzvölgyi temetőfoglalással és a magyar feliratok és szimbólumok elleni pereskedéssel szerzett hírneve. A politológus emlékeztetett arra, hogy „a román kormány és az ortodox egyház között egyfajta kenyértörésre került sor a vallási szertartásokat is érintő járványügyi intézkedések miatt”.

Székely István Gergő szerint a Szociáldemokrata Párt hiába nyerte meg a választásokat, mert nincsenek partnerei ahhoz, hogy többséget alakítson ki a parlamentben. Az AUR képviselői közölték is, hogy ellenzéki szerepre készülnek.

Kijelentette: matematikailag egyetlen koalíció lehetséges, amelyben a Nemzeti Liberális Párt (PNL) az USR-PLUS és az RMDSZ van jelen. Hozzátette: úgy néz ki, hogy az RMDSZ nélkül nem lesz meg az ötven százaléka a két jobboldali pártnak, de szerinte a magyar szövetségre „többségstabilizáló” megfontolásból is szükségük lesz a nagyobb jobboldali pártoknak.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük