Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szállításügyi miniszter: nem tűröm tovább azokat, akik foglalkozásszerűen fellebbeznek

Szállításügyi miniszter: nem tűröm tovább azokat, akik foglalkozásszerűen fellebbeznek Románia

Fellebbezést nyújtott be a liciten vesztes egyik cég a Piteşti-Nagyszeben autópálya-építés egyik szakaszának odaítélése ellen – jelentette be kedden Răzvan Cuc. A szállításügyi miniszter tárgyalni kíván a cég képviselőivel, mert – mint mondta – nem tűri azokat, akik „foglalkozásszerűen fellebbeznek”.

„Nem lépem át a törvényes kereteket, de tudni akarom én is, milyen okuk van fellebbezni, ezt megtehetem” – mondta a tárcavezető és hozzátette, ha nem lett volna óvás, már vasárnap aláírták volna a szerződést.

Cuc szerint a fellebbező cég nem nyerhet semmit, csak gátolja a munkálatok elkezdését.

Módosítaná a közbeszerzési törvényt

A képviselőház ipari és jogi bizottságának keddi, együttes ülésén Răzvan Cuc javaslatokat tett a közbeszerzési törvény módosítására. Módosító javaslatai között volt az is, hogy azok a cégek, amelyek nem vettek részt a különböző liciteken, ne nyújthassanak be fellebbezéseket, rámutatva, ezzel elindíthatnák és meggyorsíthatnák a nagy infrastrukturális munkálatokat.

Hirdetés
Hirdetés

A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaságnak (CNAIR) nagyon sok problémája volt már az infrastruktúra beruházásokra kiírt projektekhez benyújtott fellebbezések miatt, mutatott rá Cuc, emiatt módosító javaslatokat nyújtott be a közbeszerzési törvényhez.

„A javaslatok értelmében (…) elsősorban nem fellebbezhetnek azok, akik nem vesznek részt a liciteken. Ez ugyanis hajmeresztő. Azt megértem, hogy azok, akik részt vesznek a liciten, fellebbeznek, de azok, akik nem vettek részt, semmi mást nem tesznek, csak késleltetik a projekteket” – fejtette ki a miniszter a szakbizottságok ülésén.

A fellebbezési határidő lejárta után aláírnák a szerződést

Szerinte a versenytárgyalás eredményének kihirdetését követő 30 napos fellebbezési határidő lejárta után alá kell írni a szerződést.

„Természetesen, minden fellebbező a bírósághoz is fordulhat, de mi aláírjuk a szerződést, hogy elkezdhessük a munkálatokat az infrastruktúra-projekteken” – szögezte le Răzvan Cuc.

Egy másik módosító javaslat értelmében a kártérítés összegét ezentúl nem a beruházás értékéből fogják kiszámítani, ahogyan eddig, hanem a profit értékéből, amelyet a munkálatokra jelentkező cég bejelent. Azok a cégek kaphatnak kártérítést, amelyek fellebbezés nyomán bírósági úton jogorvoslatot nyernek, de arra is meglesz a lehetőségük, hogy beszálljanak a munkálatokba, magyarázta a miniszter.

A szakbizottsági ülés után Răzvan Cuc biztosított afelől, a módosító javaslatokkal nem akarják megvonni a cégektől a civil szervezetektől azt a jogot, hogy óvásokat nyújtsanak be, csupán fel szeretnék gyorsítani a nagy infrastruktúra-projekteket.

„Bárki fellebbezhet a bíróságon, mi azonban aláírjuk a szerződéseket, hogy el lehessen kezdeni a munkálatokat” – szögezte le Cuc.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük