Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szakszervezetek: csak a beígért összeg negyedével nő a tanügyi alkalmazottak fizetése

Szakszervezetek: csak a beígért összeg negyedével nő a tanügyi alkalmazottak fizetése Románia

Átlagban mindössze 65 lejjel nő a tanügyi alkalmazottak fizetése július elsejétől, ennyit tesz ki ugyanis esetükben az egységes bértörvény alapján megszabott bérkülönbözet egynegyede – közölték csütörtökön a szakszervezetek, és nagyszabású tiltakozó akciókat helyeztek kilátásba szeptemberre, ha a kormány nem ül tárgyalóasztalhoz velük.

Hirdetés
Hirdetés

A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége, a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség és az Alma Mater Országos Szakszervezeti Szövetség közös közleményében felrótta, hogy bár már eltelt egy hét a kormány épülete előtt több mint 1200 tanügyi dolgozó részvételével megtartott tiltakozó megmozdulás óta, egyik illetékestől sem kaptak választ követeléseikre. Úgy vélik, ez a kormánynak az ágazattal szembeni közönyéről, az oktatásban dolgozók és általában a rendszerrel szembeni megvetéséről tanúskodik. „Tisztában vagyunk azzal, hogy Románia nehéz gazdasági helyzetben van, de ez nem ok arra, hogy mellőzzenek bennünket és elutasítsák a párbeszédet” – fogalmaztak.

Hozzátették, az állami szektorban dolgozók közül a tanügyi alkalmazottaknak a legalacsonyabb bérük, ezért remélték, hogy a kormány – az év eleji tüntetések után tett ígéretének megfelelően – erőfeszítéseket fog tenni a bértörvény maradéktalan alkalmazása érdekében, erre azonban már nem fog sor kerülni.

„A kormánykoalíció által oly sokat hangoztatott béremelések ellenére a tanügyi alkalmazottak valójában a fennmaradó bérkülönbözet mindössze egynegyedét kapják meg július 1-jétől, ami azt jelenti, hogy átlagban 65 lejjel nő a nettó fizetésük. Ez az összeg az oktatásban dolgozók megalázásának egy újabb formája!” – áll a szakszervezetek közleményében.

A jelentős áremelkedések mellett a vásárlóerő olyannyira csökkent, hogy a munkavállalók többségének gondot okoz a tisztességes megélhetés biztosítása – nyomatékosították.

Ha a kormány illetékesei nem ülnek tárgyalóasztalhoz a közeljövőben a szakszervezeti szövetségek képviselőivel, és nem találnak megoldást bérköveteléseikre, szeptemberben nagyszabású tiltakozó akciókat robbantanak ki – áll a közleményben. 

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. június 6., 10:06
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Így kell nekük! A szakszervezetük = a nullával!😁😂 Ősztől sztrájkolnak….. ha ha ha! Ha fentről azt mondják!!! Mikor indult X suliból a sztrájk?! Pár éve még a megyénkben is volt pottyantós wc!!!! Kézdi vonzáskörébe tartozó suliban pedig a mult tanévben a suli oldalàt pisálták a gyerekek, mert a wc defektes volt, hónapokig!😎 Azóta változott a helyzet, 1 pajta szerűségbe költöztették és pár hetes szünetekkel 1-1 kicsit javítgatnak az épületen! Még pár év és ragyogni fog!😁😂 Akkor is jobb mint a sárga busz és a kisdiákot reggeltől délutánig gyámbásszák, ide-oda!!!
    A tanárok fizetése 4- 5 év egyetemmel lehet még egy ezressel sem magasabb a minimálbértől! Laptopok és kivetítők is 2021 ben érték el az iskolákat, a járványnak köszönhetően!!! A szülő is hibás, mert amig Ők nem lépnek, gyerekeik is épp úgy és olyan körülmények között ” parkolják” ki a 11-12 évet ovi után mint annó mi a 90 es években!!!!

  • User
    Dátum: 2022. június 7., 16:23
    ÉRTÉKELÉS: 3

    A vasarloero csokkent azoknak akik nem kaptak illetve nem kapnak beremelest. Mindenki szeretne beremelest, de a fonok is azt modta, hogy jarni jarna, de nem futja ebben az evben fizetesemelesre. Ha tobbet szeretnenk keresni, akkor tobbet, hatekonyabban kell termeli vagy elbocsatas lessz. Hogy a munkas tobbet kell termeljen azt ertem, de akkor a tanugyben is jobban kell teljesitsenek a tanarok, diakok, merthanem duplamercet alkalmaznak. Minden embernek szuksege van taplalekra, melegre, a feje fole egy fodelre es tisztalkodasra, de mar a lassan megtakaritott penzhez is hozza kelett nyulni, lassan a „cerna” elszakad az oriasi egyenlotlensegek miatt.