Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Súlyosbodik a baj

A Románia délkeleti részén fekvő Brăila megyében egy hozzávetőleg 140 ezer sertést tartó kereskedelmi farmot támadott meg az afrikai sertéspestis – közölte szombaton a helyi állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság.

Gicu Drăgan, a szakhatóság Brăila megyei kirendeltségének vezetője az Agerpres hírügynökségnek szombaton elmondta: a lényegében három farmból álló kereskedelmi egység a Tebu Consult Brăila cégé, a 135–140 ezer állatot tartó farm Európa második legnagyobb ilyen létesítménye. A hatóság pénteken küldte vizsgálatra a beteg állatok mintáit, az eredmények pedig igazolták, hogy az afrikai sertéspestis betegítette meg az állatok egy részét. Az összes állat megsemmisítését ma fogják elkezdeni.
A szakhatóság vezetője elmondta: feltételezésük szerint a járvány a Dunán keresztül terjedt el Brăila megyében, hiszen a farmokat a folyó vizéből látták el. Drăgan szerint a folyóban elpusztult disznókat találtak korábban, amit vélhetően felelőtlen állampolgárok dobtak a vízbe, akiknek állatait szintén megtámadta a gyógyíthatatlan kórokozó.
Brăila megyében 19 településen összesen 34 gócpontot fedeztek fel, más farmokon is kimutatták a kórokozó jelenlétét, az egyik legnagyobb volt az, amelyikben 35 ezer sertést tartottak. Az illetékesek úgy becsülik: csak a megyében 600 ember veszíti el a munkahelyét, miután körülbelül 200 ezer sertést kell elpusztítani. A kár eurómilliókra rúg, cégeket tesz tönkre és az amúgy sem fényes helyzetben levő romániai állattenyésztési szektort is padlóra fektetheti. Nem csoda, hogy Klaus Iohannis államfő országos katasztrófának nevezte a kialakult helyzetet.
A román hatóságok közölték, hogy Romániában tíz megyét érint a 41-ből az afrikai sertéspestis, 156 településen összesen 725 gócpont szerepelt akkor a hatóságok nyilvántartásában. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. augusztus 27., 7:19
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Johannis orszagos katasztrofanak nevezte a helyzetet.Ez igy igaz,mert az is.A hazai husipar bukasahoz fog ez vezetni.A PSD az nem nyilatkozik csak annyiban ,hogy vidaman kiadjak a parancsokat,hogy hol melyik farmon vagy falvakban kell a disznokat elpusztitani.De amirol mindenki hallgat az,hogy az afrikai disznopestist szandekosan terjesztettek el valakik,hogy igy segitsek elo a kulfoldi hustermelo cegeket.Es ezert az itthoni vezetoink kozul valakik,akik szinten hallgatnak,busas osszegeket tettek zsebre csuszopenz gyanant.

  • User
    Dátum: 2018. augusztus 28., 12:18
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Es allitolag az elesett allat husabol taplalkozva terjed a betegseg.Ezek a disznok beusztak a Dunaba falatozni.Valakiknek ez nagy uzlet.Levagni az itteni disznokat mert fertozottek aztan kulfoldrol behozni a tapos mocskot es eladni az embereknek.Tiszta politika az egesz.Lattuk az internetten,hogy fecskendovel hizlaljak a csirkeket a disznohust ragasszak sonkanak es telefrocskolik ismeretlen eredetu anyagokkal ,hogy legyen minel tobb rakos beteg.
    Szegeny gyermekek!!!
    Mi meg ettunk jot igazi hust de ezek a mai fiatalok tiszta vegyszeren nonek fel es a falusi hazi csirke ragos nekuk.Azt sem tudjak mi a jo.Ezelott is volt alatt hullas aki nevelt joszagot csak nem vertek nagydobra viszont megettek a takarmanyozott allatot es nem hullt el a hajuk a kemotol mert nem is ismertek ezt a gyogymodot.