Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Soros, a vöröskereszt

Liviu Dragnea PSD-elnök meggyőződése, hogy a vagyonáról és állítólagos üzleti kapcsolatairól szóló, múlt héten indult sajtókampánnyal valójában Soros György akarja lejáratni őt és a PSD-t.

 

Dragnea a szociálliberális koalíció tegnapi ülése után újságírói kérdésekre válaszolva cáfolta az ellenzéki RiseProjekt.ro portálon megjelent korrupcióvádakat, ugyanakkor azt sugallta, hogy a portált támogató magyar–amerikai milliárdos állhat az ellene irányuló támadás mögött. Arra a kérdésre, hogy mi a baja Sorosnak vele vagy a PSD-vel, Dragnea azt mondta, azt ő is szeretné tudni, de „tény, hogy van valami baja”. „Túl sok jel van, ami erre utal, és túl sokfelől érkeznek az erre utaló információk. Márpedig én nem hiszek a véletlen egybeesésekben” – mondta a PSD elnöke.

Dragnea először egy vasárnap esti tévéinterjúban adott hangot meggyőződésének, hogy a RiseProject akcióját Soros György rendelte meg. „Az utóbbi hónapokban elég keményen bíráltam Soros Györgyöt, és az álláspontom nem változott ezzel a kártékony személyiséggel kapcsolatban. Ezúton is azt üzenem neki: nem fog engem megtörni” – jelentette ki Dragnea.

A koalíció ülése után Mihai Tudose miniszterelnök is tényként kezelte, hogy Soros érdekeit szolgálja Dragnea lejáratása, amely szerinte nemcsak a PSD-t, hanem a bukaresti kormánykoalíciót, a román kormányt és így magát az országot is destabilizálja. A kormányfő egy ironikus megjegyzéssel hárította el azt az újságírói kérdést, hogy vannak-e Soros Györgynek érdekeltségei Romániában. „Isten őrizz, hogy is lennének? Sehol sincsenek érdekeltségei. Ő maga a vöröskereszt!” – mondta az amerikai milliárdosról a román miniszterelnök.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük