Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sátrakban vagy konténerekben is tarthatják ősztől az iskolai órákat

Sátrakban vagy konténerekben is tarthatják ősztől az iskolai órákat Románia

Sátrak vagy konténerek segítésével tennék lehetővé a társadalmi távolságtartást az iskolákban – legalábbis ez az egyik, a tanügyminisztérim által elemzett forgatókönyv.

Hirdetés
Hirdetés

Monica Anisie oktatási miniszter beismerte, hogy ősszel, amikor minden gyerek visszatér az iskolapadba, lehetetlen lesz a távolságtartás. Az iskolákban nincs elegendő hely ahhoz, hogy csökkenteni lehessen az osztálytermekben tartózkodó diákok számát.

A plusz helyet sátrak vagy konténerek felszerelésével teremtenék meg.

Egy másik forgatókönyv szerint a diákokat két csoportra osztanák, és váltásban járnának iskolába. Az otthon maradt diákok online tanulnának – számolt be a tanügyminiszter a B1 hírtelevízió műsorában.

Egyelőre ezek csupán javaslatok, végleges döntés még nem született a kérdésben.

„Több forgatókönyvet is számításba vesznek a minisztériumban dolgozó kollégák, az elkövetkezendő időszakban pedig más javaslatokat is elemezni fogunk. Ugyanakkor megnézzük azt is, hogy más országok milyen modelleket fejlesztetek ki, hiszen ott is ugyanezzel a helyzettel szembesültek, mint mi, vagyis a szükséges infrastruktúra hiányával. Vannak országok, ahol találtak megoldást, például konténereket vagy sátrakat vittek az iskolák udvarára, hogy megoldható legyen a fizikai távolságtartás. Mi is elemezni fogjuk a minisztériumban a lehetőségeket, de reménykedünk, hogy ősszel mégsem lesz egy újabb hulláma a járványnak” – nyilatkozta Monica Anisie.

(Digi24)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. június 9., 18:45
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Istenem, ez a fehérnép-és akik hagyják őt ezen a poszton- nem normális. Sátrakban?? Ha még Afrikáról lenne szó! Szeptembertől jön a hűvös időszak mifelénk, talán fűtött sátrakat szerelnek fel? Van pénze elég az országnak, mindent biztosítanak- gyerekeknek tableteket is. A tanárokat meg klónozzák, hogy lehessen az iskolába is tanítani, meg a számítógép előtt is. Kellett megnövelni az osztályokban a tanulólétszámot. Miért? hogy kevesebb pedagógust kelljen fizetni. Lehet is minőségi oktatást végezni 30-as osztálylétszámmal.
    Mindenesetre elkeserítő, hogy 30 éve egyik vezetésünk rosszabb mint a másik, nap mint nap csak a gazemberségekről hallunk, rossz gazdasági döntéseket hoznak, az ésszerű intézkedéseket feláldozzák a populizmus oltárán, mert egyfolytában csak a hatalmi harc zajlik.
    Emellett még nekünk, székelyeknek, nap mint nap el kell viseljük a többségi nemzettől azt a sok megaláztatást, amivel szembesítenek.
    Ezért lenne szükség becsületes, karakán, okos székely/magyar vezéregyéniségekre, akik legalább gazdaságilag a régiónkat felvirágoztatnák.

  • User
    Dátum: 2020. június 9., 18:49
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Az már biztos be kellene fejezni az ősztől rendesen induljon minden mert ez.igy nm jo a gyerekeinknekk..mar nm erdekli oket semi mert ugyebar nincs suli nagyon kizokenttek😭😭

  • User
    Dátum: 2020. június 9., 19:29
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Ideje vegezni ezzel az idiota online bohockodassal es tanitani/tanulni is valamit.Ha nem,lassan mind politikusok lesznek a gyerekek,azaz kretenek.

  • User
    Dátum: 2020. június 9., 22:58
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Idióták!😤
    Jobb lenne ha végre letisztáznák a 8.osztályos diákok vizsgáját, mert hétfőn kezdenek, majd rá 1 hétre a 12.is!
    Semmi értelme hülyíteni az embereket! Olyan lesz az egész mint az online butítás!😆