Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Tüntettek az egészségügyben dolgozók

Több száz egészségügyi dolgozó követelte, hogy a teljes ágazatban méltányosan alkalmazzák a tavaly elfogadott közalkalmazotti bértörvény előírásait, amelyek értelmében márciustól nőtt az orvosok bére, de a kiegészítő személyzeté egyes esetekben csökkent. A bérek akár 500 lej és 1000 lej közötti összeggel is kisebbek voltak. Vrancea megyében például egy orvos osztotta meg a megemelt fizetését az asszisztensekkel, akiknek csökkent a bére. Sorina Pintea egészségügyi miniszter is elismerte a hét elején, amikor több romániai kórház dolgozói tüntettek ugyanezért, hogy az egészségügyi alkalmazottak mintegy 10 százalékénak csökkent a jövedelme a márciusi béremelést követően részben azért, mert a kiegészítő személyzet kedvezőtlenebb bérkategóriában van, másrészt a fizetés 30 százalékára korlátozták a pótlékokat a bértörvény értelmében. Mindez azért derült ki most, mert ebben a hónapban kapták meg a dolgozók a márciusi jövedelmüket.

A Sanitas egészségügyi szakszervezet bejelentette, hogy május 7-ére figyelmeztető sztrájkot, május 11-ére pedig általános munkabeszüntetést helyeznek kilátásba.

Kártyás borravaló

A vendéglátóipari egységekben adott borravaló legalizálását kérik Romániában, ami több tízmillió eurót hozna a felszínre, amelyek után ma haszonélvezőjük nem adózik. Az ágazat képviselői szerint ugyanakkor több mint 100 ezer alkalmazott is nyerne az intézkedésen. Tény, hogy nem minden borravaló legalizálását kérik az ágazatban vállalkozók, csupán a bankkártyával és a fizetési meghagyással odaítélt összeget. Ha ma egy alkalmazott bankkártyával és a fizetési meghagyással kap borravalót, az fizetésnek minősül, az összeg után fizetendő adó csaknem 60 százalék.

Hízelgünk az amcsiknak

Románia áthelyezi Jeruzsálembe izraeli nagykövetségét, az eljárás megkezdéséről a bukaresti kormány memorandumot fogadott el. Ezt Liviu Dragnea a Szociáldemokrata Párt elnöke is megerősítette, aki szerint Bukarest követi az Egyesült Államok példáját, és „ennek a gesztusnak óriási szimbolikus jelentősége van, elsősorban egy világszerte hallatlanul nagy befolyással rendelkező állam, Izrael számára, amellyel nagyon sok éve speciális kapcsolataink vannak, és ahol több mint félmillió román él, és nagy jelentősége van az amerikai kormány számára is”.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük