Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Elhatárolódtak Tudosetől

Nyilvánosan elhatárolódott a maga és pártja nevében Liviu Dragnea kedden Mihai Tudose volt miniszterelnök magyarokat fenyegető korábbi nyilatkozatától. Dragnea az újságírók előtt azzal magyarázta eddigi hallgatását, hogy Tudose nyilatkozatának elhangzásakor nem akarta a PSD-n belüli akkori feszültséget befolyásolni. „Most nyilvánosan is elmondom, amit még aznap jeleztem telefonon Kelemen Hunornak, illetve amit a pártunknak a végrehajtó bizottság ülésén, a megyei szervezeteinknek és az RMDSZ-es kollégáknak is elmondtam: én is és a PSD is habozás nélkül elhatárolódunk azoktól a kijelentésektől. Nem értünk egyet azzal, hogy akár csak vitát is nyissunk a halálbüntetés visszaállításáról, ami pedig a magyarokat és zászlókat illető nyilatkozatot illeti, még akkor is, ha (Tudose) mást akart mondani, a kijelentés hatása megsemmisítő jellegű volt”.

 

Féltékenységből gyilkolt

Kedden leszúrta 25 éves élettársát egy Dâmboviţa megyei katona. A nő belehalt sérüléseibe. A gyilkosság egy fodrászatban történt, a Dâmboviţa megyei Titu településen. A rendőrség közleménye értelmében a férfi megszúrta a fiatal nőt, akit azonnal kórházba szállítottak, de nem tudták megmenteni az életét. A 35 éves férfi, szintén Dâmboviţa megyei, és altiszt az egyik katonai egységnél. Az első vizsgálatok szerint féltékenységből ölte meg élettársát, aki kiskorú gyermekének anyja volt. A kihallgatáson a férfi, akit harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek, azt mondta, megbánta tettét, amelyet azzal magyarázott, hogy a nőnek több férfival is viszonya volt.

 

Nem bírta a nyomást?

Hivatalból visszaélésszerű magatartás miatt indított vizsgálatot a katonai ügyészség annak a csendőrnek az ügyében, aki egy videofelvétel tanúsága szerint ököllel ütötte a tüntetőket a szombati, bukaresti demonstráción. Az ügyben a csendőrség is belső vizsgálatot rendelt el, azt akarják kideríteni, milyen előzményei voltak a gesztusnak. „Az órákon át, lábon állva, rossz időjárási körülmények között szolgálatot teljesítő csendőrök sokszor óriási nyomásnak vannak kitéve, és ez a nyomás ilyen viselkedést is kiválthat” – áll a csendőrség közleményében, hangsúlyozva, hogy egyetlen csendőr egyéni akciójáról volt szó.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük