Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Kétszázan a flashmobon

Mintegy kétszázan vettek részt a bukaresti Győzelem téren az igazságszolgáltatást támogató flashmobon vasárnap délután. Az egybegyűltek a kormány épülete fele fordultak, és fekete szalaggal kötötték be a szemüket és szájukat. „Összegyűlünk, és 30 percet állunk a kormány épülete előtt bekötözött szemmel és szájjal, tehetetlenül. Ilyenné válik az igazságszolgáltatás Románában. A tervezett módosítások után a bírák és ügyészek tehetetlenné válnak a rablókkal, a hatalommal visszaélőkkel, az erőszakkal szemben.” – állt a szociális hálón közzétett felhívásban.

30 ezer román orvos külföldön

Egy pénteken ismertetett tanulmány szerint több mint 30 ezer román orvos és kutató dolgozik külföldön. Az Egészség Népszerűsítéséért (ARPS) elnevezésű civil szervezet szerint 15 700 román orvos és ugyanennyi kutató dolgozik külföldön, főleg nyugat-európai országokban, mint például Németországban, Nagy Britanniában és Franciaországban. A civil szervezet szerint a magasan képzett munkaerő elvándorlásának elsődleges oka nem az alacsony jövedelem, hanem a szakmai fejlődési lehetőségek és megfelelő munkakörülmények hiánya, valamint a korrupció. Az alacsony jövedelmek csak ez után következnek az elvándorlók által megjelölt okok listáján. A kutatók esetében nagyobb a mobilitás, a több ország részvételével szervezett kutatási projekteknek köszönhetően a román kutatók otthon is dolgoznak, de az orvosok esetében az elvándorlás egyirányú, és egyelőre nincs jele annak, hogy ez a folyamat megállítható lenne.

Gyalog Csíksomolyóra

Gyalogosan tehetik meg a csíksomlyói pünkösdi búcsúra nyugatról érkező zarándokok a Parajdtól Csíksomlyóig tartó utolsó száz kilométert. Molnár Sándor, az Erdélyi Mária Út Egyesület elnöke elmondta, az elmúlt években általában néhány százan zarándokoltak gyalog a búcsúra, de azt tapasztalták, hogy ez a szám évről évre nő, és kezdték felfedezni ezt a zarándokútvonalat a spanyolországi El Caminót megjárt nem magyar zarándokok is. Az egyesület ezért elengedhetetlennek tartja, hogy az útba eső települések gondoskodjanak a zarándokutak megjavításáról, létesítsenek szálláshelyeket, és tájékoztató táblákat helyezzenek ki.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük