Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Felülvizsgálandó tervezetek

Felülvizsgálja az Európa Tanács keretében működő korrupcióellenes államcsoport (GRECO) a romániai igazságügyi törvények módosításáról szóló tervezeteket – tájékoztat a strasbourgi székhelyű nemzetközi szervezet. Az Európa Tanács közleménye értelmében a GRECO múlt heti plenáris ülésén arról is döntés született, hogy erre januárban és februárban kerül sor, és a felülvizsgálatról készítendő jelentések szerepelni fognak a testület márciusi plenáris ülésének napirendjén.

 

Világító fáklya volt

Az elkövetkezőkben is Románia érdekeit fogja szolgálni, munkáját a román nép szolgálatába állítja – mondta Margit hercegnő, a román korona őre a parlament két házának I. Mihály volt román király emlékére tartott együttes ülésén. A román korona őrzője rámutatott, a világ országainak tudniuk kell mindarról, amit Románia modern államként megvalósított az elmúlt 150 esztendőben, aztán az 1918-as egyesülés óta eltelt években, illetve a kommunista rendszer bukása óta. „Apám jósága és könyörületessége a múlt század minden rosszát legyőzte. A történelem nehéz időszakában bölcsessége biztosította identitásunk folytonosságát. A román nép akkor is világító fáklyaként tekintett rá, amikor az országtól távol élt. Csaknem egy évszázadon át része volt a román állam szövetének. A szüleim szívében mindig ott volt a »holnap«. Arra a »holnapra« gondolva köszönetet mondok önöknek a máért” – zárta a plénum előtt tartott beszédét a hercegnő.

 

Kezükben a kormány

Mihai Tudose miniszterelnöknek nincsenek kétségei afelől, hogy a parlament elfogadja a 2018-as évre vonatkozó költségvetés-tervezetét, Liviu Dragnea a képviselőház elnöke pedig azt mondta, nem fogják elutasítani azt. A kormányfőt a parlamentben arról kérdezték, hogy izgul-e a költségvetés tervezetével kapcsolatos szavazás miatt, ő pedig azt válaszolta: „Nem”. Liviu Dragneát arról kérdezték, hogy miként vélekedik azokról a híresztelésekről, miszerint elutasíthatja a parlament a jövő évi költségvetés-tervezetét: „Többségünk van a parlamentben, és nem utasítjuk el. Ez a mi kormányunk” – válaszolta Dragnea.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük