Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Ismét tüntettek
Ismét tüntetők vonultak utcára az ország nagyvárosaiban vasárnap a kormány közkegyelmi tervezete ellen tiltakozva. Bukarestben az interneten terjesztett felhívásra több mint tízezren gyűltek össze az Egyetem-téren, megbénították a közlekedést, majd a tömeg az igazságügyi minisztérium, illetve a médiafelügyelet székháza felé indult. Kolozsváron, Nagyszebenben, Temesváron és más nagyvárosokban is ezrek vonultak utcára. A január elején hivatalba lépett szociálliberális kormány egy közkegyelmi, és egy másik, a büntető törvénykönyv módosítására irányuló tervezettel készül enyhíteni a börtönök túlzsúfoltságán. A jobboldali ellenzék és Klaus Johannis államfő viszont azt állítja: valójában a korrupt politikusokat akarják megmenteni a felelősségre vonástól. <<

Új ügyvezető elnök
Porcsalmi Bálint az RMDSZ új ügyvezető elnöke, a szombati, marosvásárhelyi SZKT-n ellenszavazat nélkül fogadták el jelölését, Kovács Pétertől meg elbúcsúztak. A marosvásárhelyi Kultúrpalotában ülésezett a Szövetségi Képviselők Tanácsa, az ülés Kelemen Hunor szövetségi elnök politikai tájékoztatójával indult, a politikai vitát követően pedig új ügyvezető elnököt választott a testület. Átadták az Ezüstfenyő-díjakat (lásd írásunkat), valamint Kelemen Hunor – eredményes parlamenti munkájukat megköszönve – az RMDSZ leköszönő parlamenti képviselőit és szenátorait tüntette ki. <<

Halálos szánkóbaleset
Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomozást indított a Vaslui megyei rendőrség, miután szánkóbalesetet követően életét vesztette egy 12 éves kislány. Állítólag egy villanyoszlopnak csapódott szánkójával, a balesetet követően hazament, de rosszul érezte magát. A gyereket előbb a bârladi, majd a jászvásári kórházba szállították, az orvosok azonban nem tudták megmenteni az életét. Szülei felajánlották szerveit átültetésre, a szervkivételt a jászvásári Szent Mária Gyermekkórházban végezték el. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük