Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

„Életre szóló lecke”

„Számomra ez a hat hónap jelentős tapasztalatot hozott a központi közigazgatás terén, egy életre szóló leckét tanultam meg. Valami azonban elgondolkodtatott (…) – egyetlen ember rosszakarata, és arra irányuló vágya, hogy minél nagyobb hatalom összpontosuljon a kezében” – mondta a Victoria-palotában nyilatkozó Sorin Grindeanu ügyvivő kormányfő (fotó). Arra az újságírói kérdésre, hogy mit üzen azoknak, akik a 13-as sürgősségi kormányrendelet elleni tiltakozásul országszerte utcára vonultak, Grindeanu azt felelte: „Jól tették.” Utána gúnyosan hozzáfűzte: „Más kérdés?” A 13-as kormányrendelettel kapcsolatban Grindeanu úgy vélekedett, azóta az alkotmánybíróság is hozott erre vonatkozó döntéseket, például azt, hogy meg kell szabni egy összeghatárt a korrupció bűncselekményével kapcsolatban. A 13-as rendelet elfogadásának módját és az ügy egész lefolyását azonban kormányfői pályafutása negatívumai közé sorolja – tette hozzá Grindeanu.

 

Schengen-érett Románia

A schengeni övezetnek hasznára válna Románia és Bulgária csatlakozása – nyilatkozta tegnap Klaus Johannis államfő bolgár hivatali kollégájával, Rumen Radevvel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Johannist többek között arról kérdezték az újságírók, hogy az Emmanuel Macron francia államfővel, illetve Angela Merkel német kancellárral folytatott egyeztetései alkalmával tárgyaltak-e Romániának a schengeni térséghez való csatlakozásáról. „Technikai szempontból Románia és Bulgária is készen áll a schengeni csatlakozásra már 2011 óta, és ezt az európai intézmények is tanúsíthatják. A schengeni övezetet azonban nem az európai intézmények irányítják, a csatlakozáshoz szükség van a tagállamok jóváhagyására, és itt megoszlanak a vélemények” – mondta az államfő, hozzátéve, hogy mindkét országnak sikerült megküzdenie a migrációs hullámmal, ezzel is bebizonyítva, hogy képesek megvédeni az Európai Unió külső határát.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük