Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Görög a dăbuleni-i dinnye?

Az Eurostat adatai szerint Románia 2016-ban 7,3 millió euróra importált görögdinnyét, ami 280-szor több mint amennyit exportált. Leginkább Görögországból, Hollandiából, Németországból és Törökországból vásárol dinnyét. Romániában az elmúlt években a görögdinnye-termelése folyamatosan csökkent, tavaly 420 ezer tonna görögdinnyét termelt az ország körülbelül 100 millió euró értékben, és mindössze 26 ezer euró értékben exportáltak a gyümölcsből.

 

Antiszemita feliratok

A kolozsvári neológ zsinagóga falára festékszóróval angol nyelven írták fel, hogy „Holocaust never happened” (A holokauszt sohasem történt meg), egy áthúzott dávidcsillagot is festettek a zsinagóga falára, amely alá románul került a „Toate cele bune!” (Minden jót!) felirat. Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke arról tájékoztatta az Agerprest, hogy a rendőrségen és más illetékes hatóságoknál is panaszt tesz ez ügyben. „Nagyon súlyos, ami történt” – tette hozzá a zsidó hitközség elnöke.

 

Cigaretta drónpostán

A román határrendészek éjjellátó készülékkel vették észre vasárnap hajnali fél háromkor azt a drónt, amely Ukrajnából repült át a határon egy cigarettaszállítmánnyal, majd visszatért oda, ahonnan indult. A helyszínen, a Suceava megyei Gălănești falu térségében összesen négyezer csomag cigarettát találtak, és bekísérték, majd őrizetbe vették azt a román fiatalembert is, aki a cigarettaküldeményt próbálta begyűjteni. A fehérorosz gyártmányú cigaretta értékét 46.800 lejre becsülték.

 

Gyanús választás

A parlamenti bizottság tegnap kihallgatta a Román Hírszerző Szolgálat volt igazgatóját, Románia jelenlegi egyesült államokbeli nagykövetét, George Maiort a 2009-es államelnökválasztás ügyében. Ma Robert Cazanciuc, Gheorghe Neţoiu, Cătălin Voicu és Dumitru Iliescu, szerdán pedig Emil Boc és Laura Codruţa Kövesi következik. A DNA vezetője múlt héten azt nyilatkozta, nem vesz részt a kihallgatáson, arra hivatkozva, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács szabályzata alapján az ügyészeket nem kötelezhetik parlamenti tanúvallomásra, mivel egy másik hatalmi ághoz tartoznak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük