Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Kiegyeztek a fuvarozók

A Romániai Engedélyezett Fuvarozók és Szállítók Szövetségnek (COTAR) elnöke, Vasile Ştefănescu felszólította tegnap reggel a kormány épülete előtt összegyűlt fuvarozókat, hogy hagyják el a teret, mert sikerült kiegyezniük a hatóságokkal. A COTAR elnöke szerint 30 napon belül megoldódik az ágazatban tapasztalható kalóztevékenység visszaszorítása, már csak a kötelező biztosítás problémáját kell rendezniük. A közlekedési rendőrség becslései szerint több mint 400 taxi, 90 kisbusz és 500 személy vonult ki szerda reggel a kormány épülete előtti térre tiltakozni.

Új vezetőség a rádiónál

A Szociáldemokrata Pártot képviselő Georgică Severin tölti be ideiglenesen a Román Rádiótársaság elnök-vezérigazgatói tisztségét – döntött szerdán a parlament plénuma, miután elutasította a közszolgálati rádió 2015-ös és 2016-os évre szóló tevékenységi beszámolóját. Florin Iordache ülésvezető hangsúlyozta, hogy a jelentések elutasítása az igazgatótanács leváltását, illetve ideiglenes vezérigazgató kinevezését vonja maga után. A két ház összevont kulturális bizottsága kedvezően véleményezte Georgică Severin jelölését, amelyet kevéssel ezután a parlament is megszavazott. A javaslatot 214 támogató és 58 ellenszavazattal fogadták el.

Lesz oltóanyag!

Leállította az egészségügyi minisztérium 10.000 adag kanyaró elleni oltóanyag exportját, és elindította az eljárást a vakcinák megvásárlására – nyilatkozta szerdán Florian Bodog tárcavezető, aki munkamegbeszélésen vett részt szerdán a kormánypalotában Sorin Grindeanu miniszterelnök meghívására. Az egyeztetés után elmondta, a hét elején lezárult a kanyaró elleni oltóanyag megvásárlására kiírt közbeszerzési eljárás, a vakcináknak május 10-éig kellene megérkezniük. 10.000 adag oltóanyagra azonban korábban szert tesznek, ugyanis leállították egy szállítmány exportját, és elindították a procedúrát a teljes mennyiség megvásárlására. A miniszter a téma kapcsán elmondta még, aláírta a hat-, illetve négykomponensű oltóanyagok szétosztására vonatkozó rendeletet, így a következő napokban minden megyébe megérkeznek ezek a vakcinák.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük