Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Elgázoltak egy kismamát
Lassítás nélkül gázolt el egy zebrán szabályosan közlekedő kismamát a sofőr Suceaván – számolt be a Maszol.ro. Az ütközés erejétől az anya több métert repült, majd a járdára zuhant, azonnal belehalt sérüléseibe. Az áldozat másfél éves gyermeke pedig kiröpült a babakocsiból, a lap információi szerint kómába került, az orvosok az életéért küzdenek. A 40 éves anyuka a csendőrség alkalmazottja volt, gyermeknevelési szabadságát töltötte. A 26 éves, Suceava megyei sofőr ellen gondatlanságból elkövetett emberölés és súlyos testi sértés miatt bűnvádi eljárást indítottak. <<

Irdatlan mennyiségű fa tűnt el
Újabb kötelezettségszegési eljárás indulhat az Európai Unióban Románia ellen amiatt, hogy 1,2 millió köbméter faanyag tűnt el az elmúlt öt esztendőben a nemzeti parkokból. Az eltűnt faanyag összességében 3600 hektár évszázados erdőt jelent, azaz 7200 futballpálya nagyságú területet – jelentette ki Andrei Ciurcanu, az Agent Green munkatársa. A szervezet képviselője elmondta: brüsszeli hivatalos forrásokból úgy értesült, előfordulhat, hogy a törvénytelen erdőirtások miatt újabb kötelezettségszegési eljárás induljon Románia ellen – írja az uzletem.hu. „Újságírói módszerekkel végeztük a kutatást, mert az illetékes intézmények megtagadták, hogy adatokat szolgáltassanak” – mondta a szakértő. Azzal szemléltette a jelenség méreteit, hogy ez a famennyiség 60 ezer kamionon férne el, azaz egy olyan, farönkökkel megrakott kamionoszlopon, amely Bukaresttől Nagylakig érne. A szervezet számításai szerint az erdők kitermeléséből az állam 60 és 100 millió euró közötti bevételre tett szert. <<

Pedagógus-továbbképző központ
Magyar pedagógus-továbbképző központ létrehozásáról döntött tegnap a kormány, az új intézmény Nagyváradon fog működni – közölte hírlevelében az RMDSZ. A központ romániai magyar pedagógusok számára biztosít majd szakmai fejlődési lehetőséget az anyanyelvükön. Eddig nem létezett ilyen állami intézmény. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint ez egy újabb lépést jelent afelé, hogy a romániai magyarokat érintő kérdésekről önállóan dönthessenek. Rámutatott: a 15 munkatárssal induló központ a kormánykoalícióval kötött parlamenti együttműködési megállapodás eredménye. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük