Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Hódítási térkép
Nagyvárad főterén egy, a Tiszáig terjedő Románia-térképpel sokkolnak a románok – adja hírül a 888.hu úgy fogalmazva, hogy „Románia egyesülésének századik évfordulója alkalmából keleti szomszédunk már megint túltolja a biciklit, a románok most egy olyan térképpel házalnak, amelyen az országuk határa Debrecenig és Szolnokig, vagyis a Tisza vonaláig terjed.” A partiumi városban egy olyan kiállítást vonultattak fel, amelyen a Nagy-Romániához csatolandó területekről is készítettek egy rövid prezentációt, köztük egy 1919-ben – tehát még a párizsi béketárgyalások idején – megrajzolt térképet tüntetve fel. A magyarországi hírportál szerint akár még nemzetközi botrányt is kiválthat a térkép, ugyanis hatalmas területeket tekintenek a leendő Nagy-Románia részének: a jelenlegi nyugati határtól egészen a Tiszáig, de Kárpátalja és a jelenlegi Ukrajna, valamint Bulgária jelentős része is „román tartományként” szerepel. <<

Az EMNP igen szavazatra buzdít
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos elnöksége azt javasolja az erdélyi magyar választópolgároknak, hogy vegyenek részt az október 6-7-i népszavazáson, és szavazzanak igennel. Az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásban az EMNP kinyilvánította: a népszavazást az erdélyi társadalmi valóság és a történelmi egyházak mértékadó véleménye tudatában esélyként látják a család és a házasság intézményének megerősítésére. „A család és a házasság gyakorlatának európai válsága idején a népszavazás egy lehetőség arra, hogy a létező társadalmi egyet­értés mentén, a házasság, mint férfi és nő szabad akaratából létrejött közösség, alkotmányos védelmet kapjon” – áll az állásfoglalásban. Az EMNP megjegyezte: a polgári törvénykönyv eddig is világosan körülírta a házasság intézményét, de Románia tartós politikai instabilitásának fényében fontosnak tartják, hogy a család alapját képező házasság intézménye alkotmányos megerősítést kapjon. <<

Nőhet a kötelező biztosítás ára
Veszteséget könyvelt el a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás piaca az idei év első felében. A deficit miatt a piaci szereplőknek, így a gépkocsivezetőknek is aggódniuk kellene – mondta a Romániai Biztosító Társaságok Országos Szövetségének elnöke, Adrian Marin. Valószínűleg emelni kell a biztosítási díjakat. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. szeptember 25., 11:42
    ÉRTÉKELÉS: -4

    Valaki elolvasta Önõk közül pontosan a szavazandó szöveget, kedves néppártosok ? Hogy lehet ilyen megfogalmazás szavazatåra buzdìtani az embert ?

  • User
    Dátum: 2018. szeptember 25., 19:59
    ÉRTÉKELÉS: -13

    1.-nem probléma, mellé kell tenni az igazi Magyarország térképét csak úgy, egyensúlynak.

    2. Elolvastam a megszavazandó szöveget és igen ,a psd igyekszik úgy beállitani mintha az ők vivmánya lenne, de mégis, úgy gondolom igennel kell szavazni mert lehet hogy az eredmény túléli a psd-t