Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Nő az infláció

Az augusztusi volt sorozatban a hetedik hónap, amikor az EU országai közül Romániában jegyezték a legmagasabb inflációs rátát – derül ki az EU statisztikai hivatala (Eurostat) által tegnap közzétett adatokból. Ezek szerint az év nyolcadik hónapjában 4,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Romániában, míg júliusban 4,3%-os inflációt regisztráltak. Az Eurostat adatai szerint az euróövezetben a júliusban jegyzett 2,1 százalékról 2 százalékra, az Európai Unióban pedig 2,2 százalékról 2,1 százalékra csökkent az átlagos éves infláció augusztusban. Románia után Bulgáriában (3,7%), Észtországban (3,5%) és Magyarországon (3,4%) nőttek a legnagyobb mértékben a fogyasztói árak.

 

Megyenevet változtatnának

Október 7-én tartja meg az Olt megyei tanács a megye elnevezésének megváltoztatásával kapcsolatos népszavazást – döntött tegnap a testület. A helyi referendumon az Olt megyei lakosoknak arra a kérdésre kell majd igennel vagy nemmel válaszolniuk, hogy „Egyetért-e azzal, hogy Olt megye neve ezentúl Olt-Romanaţi legyen?” A népszavazás megszervezésére az Olt megyei önkormányzat 900 ezer lejt különített el. Marius Oprescu, az Olt megyei tanács elnöke kifejtette, hogy a megyei lakosságának nem kell majd lecserélnie a személyi dokumentumokat a megye nevének megváltoztatása miatt, csak azok lejárati idején.

 

Vitatott nyugdíjtörvény

A nyugdíjtörvény tervezete, amely három év alatt a referenciapont 79 százalékos növekedését irányozza elő, szabotálja a gazdasági érdekeket – jelentette ki tegnap Ovidiu Nicolaescu, a kis- és középvállalkozások országos tanácsának (CNIPMMR) tiszteletbeli elnöke. A CNIPMMR képviselői szerint 2018-ban hétmilliárd lej lesz a nyugdíjpénztár hiánya, amit a költségvetésből kell majd fedezni. Az országos előrejelzési bizottság szerint 2021-ben 5,7 millió alkalmazott dolgozik majd, átlagosan 5362 lejes bruttó bérért (a nettó 3313 lej lesz). Ez azt jelenti, hogy 2021-ben a bruttó bérre számított 21,25%-os járulékkal számolva a nyugdíjpénztár bevétele (teljes begyűjtés esetén) 78 milliárd lej lesz, miközben a kiadások 115 milliárd lejre nőnek, tehát a hiány meghaladja a 30 milliárd lejt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük