Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

A héten már másodszor rengett
A Richter-skála szerinti 3-as erősségű földrengést mértek tegnap 3 óra 26 perckor Vrancea megyében – jelentette honlapján az országos földfizikai intézet. A földrengés 146 kilométeres mélységben következett be, az epicentrumához legközelebb eső települések Nehoiu (38 km), Kovászna (45 km), Slănic Moldova (55 km), Kézdivásárhely (56 km) és Bodzaforduló (57 km). Ugyanebben a régióban szerdán négy, egymást követő földrengés volt, amelyek erőssége 2,4 és 2,9 között volt a Richter-skála szerint. Augusztusban eddig 25 földmozgást észleltek Romániában, amelyek közül kettő magnitúdója haladta meg a Richter-skála szerinti 3-as erősséget. <<

Drágább lesz a sertéshús
Az összeesküvés-elméletek hívőinek egy dologban igazuk van és lesz: a Romániában tomboló sertéspestis miatt drágább lesz idén a sertéshús az egyre szűkülőbb belföldi kínálatnak betudhatóan. Az amúgy is fogyatkozó hazai állományból az elaltatásoknak „köszönhetően” több százezer egyed esik ki, erre pedig a piacgazdaság óhatatlanul reagálni fog, miután a kiesést importból kell pótolni. Járvány ide vagy oda, az internet hazai közössége furcsállja, hogy a kevésvérű lovak, megkergült birkák és marhák, náthás szárnyasok, pestises kiskérődzők után a disznók közé is beütött a vész. Úgy tűnik, hogy ez csak a hazai állattenyésztőknek nem kedvez, a külföldi gazdaságok arathatnak. <<

Arat a nílusi vírus
Május 2-a és augusztus 29-e között országszerte 12 halál­esetet és 117 agyhártyagyulladást okozott a nyugat-nílusi vírus – közölte tegnap a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ. Közleményük szerint az elhunyt 12 személy számos más betegségben is szenvedett. Bukarestben öt, Olt megyében kettő, Iaşi, Galac, Kovászna, Konstanca és Dâmboviţa megyében egy-egy személy halálát okozta a vírus. A dokumentum szerint a járvány csúcsa körül járunk, ám ez nem olyan jellegű, mint 1996, 2010 és 2016-ban volt. A járványt a szúnyogok terjesztik. A fertőzés a gyenge immunrendszerű személyekre lehet veszélyes, tünetei magas láz, erős fejfájás, izomgyengeség, hidegrázás, fáradságérzet, fényérzékenység. Megelőzésképpen a szúnyogcsípések ellen kell elsősorban védekezni, a lakosságnak azt javasolják, hogy minden lehetséges módszerrel tartsák távol a vérszívókat. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. augusztus 31., 7:08
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Ezek a Vrancea-megyei 3 fokos földrengések úgy gondolom mindig is előfordúltak még a régi rendszerben is, csakhogy akkoriban nem idegesítették naponta vele a lakosságot a sajtó és a tévét mert nem akarták a hangulatát vele rontani. Az új rendszerben megszokássá vált majdnem minden nap beszámolni róla, kihangsúlyozni hogy nem messze innen a szomszédba történt Vrancea megyében és ott van az epicentrum. Gondolom ezzel is az itthonmaradásért lobbiznak.
    Még erre ha ez nem lenne elég,rá is tesznek egy lapáttal hogy naponta külömböző vírusos lázakról tudósítanak még akkor is ha 2-3 nappal ugyanez már szerepelt a hírekben . Holnap meg valószínüleg megint előveszik a kamu klímafelmelegedést.