Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Megelőznék a hídomlást

Teljes körű felmérést kért csütörtökön Viorica Dăncilă miniszterelnök Lucian Şova közlekedési minisztertől a romániai hidak állapotáról. A kormányülés elején a miniszterelnök rámutatott, az intézkedést az olaszországi Genova közelében történt hídomlás indokolja, amelyben többtucatnyian életüket vesztették, köztük két román állampolgár is. „E felmérés nyomán pontos képet kapunk majd a hidak helyzetéről, és időben léphetünk, ha valahol felújításra van szükség” – mondta Dăncilă a kormányülés elején, hozzátéve, hogy az általa kért felmérést az időszakos hídvizsgálatok kiegészítéseként végzik.

 

Tizenegy éves áldozat

A Fekete-tengerbe fulladt csütörtök délután egy 11 éves kislány. A gyermek testét a Mangalia üdülőtelephez tartozó strandnál hozták partra a vízi mentők, a helyszínre érkezett mentők pedig már csak a halál beálltát tudták megállapítani – mondta a Konstanca megyei mentőszolgálat sajtószóvivője, Claudia Tatarici, hozzátéve, hogy az érintett partszakaszon már kora reggel kihelyezték a fürdést tiltó vörös zászlót. A katasztrófavédelem statisztikái szerint május 1-jétől mostanig 23-an fulladtak a Fekete-tengerbe a romániai partszakasz közelében, köztük 18 felnőtt és 5 gyermek. A legtöbb esetben a figyelmeztető jelzések és a vízi mentők utasításainak figyelmen kívül hagyása okozta a szerencsétlenséget.

 

A ROBOR csak nő

Két bázisponttal nőtt, 3,31%-ra emelkedett csütörtökön a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) – közölte a Román Nemzeti Bank (BNR). A ROBOR az év elején még évi 2,05%-os volt, tavaly augusztus 23-án pedig évi 0,90%-os szinten állt. A jelzáloghitelesek esetében alkalmazott hat hónapos bankközi hitelkamatláb a szerdán jegyzett 3,43%-ról csütörtökön 3,44%-ra nőtt, míg a kereskedelmi bankok egymás közötti hitelezésekor használt kilenc hónapos ROBOR egy bázisponttal, 3,50%-ra csökkent. A 12 hónapos ROBOR egy bázisponttal csökkent, most évi 3,56%-os.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. augusztus 24., 10:56
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Azt tudjatok,hogy ennek a miniszterasszonynak nem Viorica Dancila a valodi neve?! A teleormani Videle-n jarta ki a kozepfoku iskolat es ott Vasilica Rodica Nica neven van bejegyezve az iskola katalogusaban.Na latjatok,hogy nemcsak a SRI tud nyomozgatni azok utan akik nem tapsikolnak Dragnea elvtarseknak.Aki nem hiszi el az menjen el Videlere,ott szemelyesen meggyozodhet rola. Ugyhogy egy kamu neven szereplo miniszterasszony vezeti a Dragnea kormanyt. PS. Baba Vanga,Donalt kacsa,Tom es Jerry cafoljak,hogy kozuk volna a Dragnea ellen „eltervezett” merenylethez.

  • User
    Dátum: 2018. augusztus 24., 18:42
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Ez a Dragnea szemelyisegzavarban szemved.Az ilyen alakok nagyon veszelyesek.Emlekezzenek csak vissza az 1971 jan.25-en hatalomra kerult Uganda-i diktatorra Idi Amin Dada Oumee-re.Ez a diktator mely egy katonai puccs aran (Dragneanal ez nem all fonn.o demokratikusan kerult hatalomra,hacsak nem volt valasztasi csalas,de erre nincs bizonyitek)) ragadta magahoz a hatalmat elodjetol Milton Obotetol ,elobszor joletet,Uganda folviragzasat,szabadsagot igert Ugandanak.Milliok tapsoltak akkor beszedet es eltettek az uj elnokot.Aztan 1972 augusztus 5 en kiutasitotta orszagabol az osszes azsiait,akik az orszag vallalkozasainak 85%-at uraltak.Dragnea is azt mondta,hogy a multinacionalis cegek penzelik az ellene inditott utcai zavargasokat. Es ugyanugy mint Idi Aminnak,neki is az a rogeszmeje,hogy uldozik es meg akarjak olni. Ami 1972 utan Ugandaban tortent,arra meg egy evvel elotte senki nem szamitott.Mert 1972 augusztusa utan egyre nyilvanvalobba valt,hogy Idi Amin Dada,a volt Brit Birodalmi Hadero tisztje,a volt ugandai Hadsereg Tabornoka es 1971-tol immar Uganda elnoke hipomaniaban szenved,mely eros szemelyisegzavarral es skizofreniaval tarsul.Betegsege vegul odaig fajult,hogy legkozelebbi barataiban,tanacsadoiban,minisztereiben sot orvosaiban is ellenseget latott es egytol egyig kivegeztette oket.A pontos adatokat mai napig nem tudni pontosan de 1971- es elnoksegetol lekoszonteig 1979 apr.11-ig ugy 100.000 es 500.000 kozott saccoljak az Ugandaban Idi Amin parancsara kivegzettek szamat.Azok akik hatalomra kerulesekor tapsoltak neki,nem is olyan sokara 1-2 ev mulva sirva fakadtak.Nehogy nalunk is akik ma a paranoias es hipomanias Dragnea elvtarsat tapsikoljak kesobb sirva fakadjanak.