Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Két román is a hídon volt
Az olaszországi A10-es autópálya Genovánál levő hídja kedd délben omlott össze. A szerencsétlenségben legkevesebb harmincöten életüket vesztették, többen megsebesültek. A balesetet követően a torinói román konzuli hivatal küldöttsége kiszállt a helyszínre, illetve a környező kórházakba. A mentési munkálatok még folyamatban vannak, kedd estig egy, tegnap pedig egy második román állampolgárt is azonosítottak a hídomlás halálos áldozatai között. A második román áldozat kettős állampolgárságú volt. <<

Előkerült a pisztolytolvaj
Bekísérték kihallgatásra azt a férfit, aki a pénteki, bukaresti tüntetés közben ellopta a megvert csendőrnő pisztolyát. A férfit az Ilfov megyei rendőr-főkapitányságra érkezett bejelentés nyomán azonosították. A 32 éves férfi ellen a fegyver és lőszer tartására vonatkozó rendszabályok megszegése, valamint közrendháborítás miatt vizsgálódnak. Az ellopott pisztolyt még keresik, és folytatják a nyomozást a csendőrnőt brutálisan bántalmazó csoport többi tagjának azonosítása érdekében. <<

Szuperprofi kormány kéretik!
Ecaterina Andronescu felszólította a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét, hogy Románia és a PSD érdekében tegyen egy lépést hátra. A PSD szenátor szerint a pártnak a legrövidebb időn belül ki kell állítania egy szuperprofi miniszterelnököt és kabinetet. „Itt az ideje, hogy magunkhoz térjünk, és komolyan vegyük azt a feladatot, amit ránk bíztak a választók: hogy kormányozzuk ezt az országot” – mondotta Andronescu. <<

Közel kétszáz panasz
Tegnapig összesen 192-en jelentek meg a Katonai Törvényszéken, hogy panaszt tegyenek a román csendőrség augusztus 10-ei brutális fellépése miatt. Ezt a bukaresti Katonai Törvényszék főügyésze, Ionel Corbu jelentette be, aki a pénteki események kivizsgálásával foglalkozik. Érdekességek is vannak: a törvényszék a prefektúrától nem kapta meg azt a dokumentumot, ami beavatkozásra jogosította volna fel a csendőröket, válaszként azzal fizették ki őket, hogy a papírért forduljanak a csendőrséghez! Egyelőre arról sem rendelkeznek információval, hogy milyen gázt és mekkora koncentrációval használtak. Az ügyészség egyelőre 160 csendőr személyazonosságát ismeri azok közül, akik az akcióban részt vettek. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük