Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Holtan találtak rá

Holtan találtak rá tegnap a több napja eltűnt hatéves balánbányai kisfiúra, az Oltba fulladt. Hétfő este más gyerekekkel játszott a házuk közelében, majd eltűnt, utána nagy erőkkel keresték. Utoljára egy volt óvoda udvarában látták, majd nyoma veszett. Otthonától mintegy két-három kilométerre, Balánbánya és Csíkszentdomokos között találták meg a holttestét.

Opció Johannis felfüggesztése

Hétfői ülésükön döntenek a szövetségi pártok vezetői arról, hogy kezdeményezik-e Klaus Johannis államfő tisztségéből való felfüggesztését – nyilatkozta a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Liviu Dragnea azt mondta, tárgyalt már a témáról a koalíciós partner Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnökével, Călin Popescu-Tăriceanuval. „Közöltem vele, hogy az államfő felfüggesztése komoly opcióvá kell, hogy váljon, mert mi csak itt ülünk és panaszkodunk, de ő nem tartja be az alkotmányt sem ma, sem holnap. Lehet, elküld még egy elnöki tanácsadót, hogy fenyegesse meg valamelyik alkotmánybírót, vagy lehet, hogy elküldte valamelyik tanácsadóját, hogy fenyegesse meg a legfelsőbb bíróság bíráit” – fogalmazott Dragnea.

Épülhet a reptér

Brassó Megye Tanácsa aláírta a kivitelezési szerződést a vidombáki repülőtér gördülőpályái és a repülő-parkoló platform megépítésére. Az építő Porr Construct Kft. a megállapodás értelmében 110 nap alatt kell befejezze a munkálatokat. Toásó Imelda, Brassó Megye Tanácsának alelnöke elmondta, a következő hetekben előkészítik a dokumentációt, és kiírják a versenytárgyalásokat az építkezés további szakaszaira. A repülőtér építése mintegy 4 éve stagnál, de a tervek szerint 2020 végéig befejezik, és 2021 első felében felszállhatnak az első gépek. Az építkezés teljes költségét 312 millió lejre becsülik.

Hatmillió árvízkárosultaknak

Viorica Dăncilă miniszterelnök javaslatára hatmillió lejes sürgősségi segély létrehozásáról döntöttek a tegnapi kormányülésen. A pénz egy részét azon családok és egyedül élő személyek segítésére fordítják, akik szükséghelyzetben vannak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. július 6., 7:48
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Ebben az orszagban sajnos mar odaig fajultak a dolgok,hogy nem csak asvanyi kincseink,erdoink,vadallomanyaink,allampolgaraink de most mar a gyerekeink sincsenek biztonsagban.Ide jut egy nep mely engedi,hogy torvenyeit a gonosz irja,orszagat pedig a gonosz iranyitsa.