Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

A HVG-ben a bálványosi macik

Rengetegen megosztották azokat a videókat és fényképeket, amiket a Facebook közösségi portálra töltöttek fel azok, akiknek az autóját a bálványosi Apor lányok feredőjében medvék „kóstolgatták”. A megosztás a HVG portál szerkesztőségének a figyelmét is felkeltette, ugyanis a Nap videója rovatban kapott helyet ezzel a kísérőszöveggel: „Az alábbi videók a napokban Erdélyben készültek, a főszereplőjük pedig néhány medve, melyek feltehetően élelmet szagoltak ki a parkolóban lévő autókban. A romániai Kovászna megyében található Bálványosfürdőn, illetve közelében tehát nem érdemes élelmet hagyni a kocsiban, ellenkező esetben ugyanis az arra járó éhes medvék könnyen összekarcolhatják a fényezést.”

Durcás Dragnea

Nem akar többé a büntetőtörvénykönyvről nyilatkozni – mondta Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke tegnap a parlamentben az újságíróknak, akiknek felrótta, hogy nem reagáltak az alkotmányellenes cikkelyek alapján született bírói döntésekre. „Már több mint egy éve beszélünk erről, és én arra a következtetésre jutottam, hogy függetlenül attól, mit nyilatkoztam én vagy a kollégáim, mindenki maradt a saját véleményénél, tehát semmi értelme. Tudják, mit nem láttam maguknál? Egész időszak alatt egyetlen reakciót sem láttam a visszaélésekre vagy az alkotmányellenes cikkelyek alapján hozott bírói döntésekre vonatkozóan. Ezért nem akarok többet erről beszélni” – mondta Dragnea arra az újságírói kérdésre, hogy mi a véleménye a Btk. módosításairól. A szenátus tegnap rendkívüli ülésszakban, első házként tárgyalta a Btk. módosításait tartalmazó javaslatcsomagot.

Elnapolták Verespatakot

A bahreini Manamában június 24. és július 2. között megtartott 42. ülésén az UNESCO elhalasztotta világörökségi bizottsága Verespatak védett műemlékek listájára való felvételét. A döntést élesen bírálta Vlad Alexandrescu szenátor, az UNESCO-val való kapcsolattartásért felelős parlamenti együttes bizottság az ülésen jelen lévő titkára. „Minden esély a javunkra szólt, és valamennyi állam emellett szavazott volna, senkinek nem volt ellenvetnivalója. Senkinek… Románia kivételével. A kormány mindössze annyit tett, hogy elküldte a kulturális minisztérium államtitkárát, Răzvan Rabot, hogy alkudja ki a halasztást ebben az ügyben” – mondotta szenátor.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük