Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Golyókkal csillapították

Csütörtökön reggel hívták a rendőrséget, hogy baltával fenyegetőzik valaki a Fehér megyei Hosszúaszó községhez tartozó Küküllőlonkán. „Egy 55 éves férfi megfenyegette családtagjait, a rendőr közbelépése után továbbra is agresszíven viselkedett, baltával támadt a rendőrre, aki két figyelmeztető lövést adott le, utána rálőtt a támadóra. A férfi végtagjain és hasán szenvedett sérüléseket, és kórházba szállították” – nyilatkozta Luminiţa Prodan, a Fehér megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Az ügyben kivizsgálás indult.

 

Háromból egyet lehallgattak

Hatmillióra tehető a SRI által 2005 és 2016 között lehallgatott emberek száma – jelentette be tegnap Claudiu Manda, a SRI működését felügyelő parlamenti bizottság szociáldemokrata elnöke. A bizottsági elnök a titkosszolgálat tevékenységéről készült jelentés egyik általános következtetéseként megállapította, hogy a SRI visszaélt a nemzetbiztonsági, illetve az ügyészségi megfigyelések és lehallgatások törvény adta lehetőségével. A román szociálliberális kormánytöbbség vezetői azt állítják, hogy Romániát valójában a titkosszolgálatok és ügyészségek embereiből álló, mindenkit megfigyelő, „párhuzamos államként” emlegetett sötét háttérhatalom irányítja, amely a korrupcióellenes harc ürügyén koholt vádak alapján indít eljárásokat az útjában álló közéleti szereplők ellen.

 

A DIICOT nem viccel

Hat személy – köztük a Schweighofer Holzindustrie radóci és szászsebesi gyárának négy igazgatója – ellen indított büntetőjogi kivizsgálást a DIICOT. Amint arról írtunk, a DIICOT közbeszerzési eljárások elcsalása, adócsalás, tisztességtelen verseny, illegális favágás miatt vizsgálódik az említett személyekkel kapcsolatban. Az ügy kapcsán szerdán 23 házkutatást végzett a DIICOT több megyében. A kivizsgálások során kiderült, hogy bizonyos famennyiségeket nem vezettek be a könyvelésbe, ráadásul a faanyag egy része illegálisan kitermelt erdőkből származott. Az ügyészek állítása szerint a bűnszervezet tagjait köztisztviselők segítették a törvényszegésben. A bűnszervezet mintegy 25 millió euróval károsította meg az államot.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük