Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Románia lakosságának mintegy négy százalékánál alakulhatott ki ellenállóképesség

Románia lakosságának mintegy négy százalékánál alakulhatott ki ellenállóképesség Románia

Románia lakosságának kevesebb mint négy százalékánál alakulhatott ki ellenállóképesség a koronavírussal szemben – közölte Nelu Tătaru egészségügyi miniszter szerdán egy országos szerológiai vizsgálat részeredményeire hivatkozva.

Hirdetés
Hirdetés

Az Europa FM rádiónak nyilatkozó tárcavezető elmondta: eddig 13 ezer embertől vettek vérmintát, hogy felmérjék a koronavírus-fertőzésen átesett lakosság reális arányát. Az országos közegészségügyi hatóság (INSP) ezek közül 7832 mintát vizsgált meg, amelyek közül csak 303-ban talált ellenanyagot. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint tehát az ország lakosságának 3,87 százaléka lehet védett a vírussal szemben.

„Más európai országokban, ahol jelentős számú fertőzött volt, 5-6 százalékos immunitást mértek, de ahhoz, hogy a fertőzés ne terjedhessen járványszerűen, sokkal magasabb, legalább 50-60 százalékos immunitásra lenne szükség” – magyarázta a miniszter. Hozzátette: egyénenként változó, hogy egy fertőzésen átesett embernél mennyi ellenanyag termelődik és az milyen hosszú ideig biztosít védettséget.

Június elején adták ki az országos szerológiai vizsgálatról szóló a miniszteri rendeletet, amelynek alapján több mint 29 ezer, statisztikai mintavételezéssel kiválasztott ember vérmintáját vizsgálják meg, hogy kiderítsék: hányuk szervezetében termelődött ellenanyag a vírussal szemben, ami fertőzöttségüket bizonyítja.

A szerológiai vizsgálat részeredményeként kimutatott immunizációs ráta azt jelzi, hogy eddig csaknem 750 ezren kapták el a koronavírus-fertőzést. Ez azt jelenti, hogy a fertőzöttek mintegy 12 százalékát sikerült beazonosítani, a járvány kezdete óta ugyanis mintegy 90 ezer fertőzést diagnosztizáltak Romániában.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. szeptember 3., 10:57
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Na végre! Bebizonyosodott hogy legalább 4% rendelkezik dák génekkel amiben a virológusasszoy hitt.Ok mint a viccben…a vaj megvolna,de hol van a macska?/a többi dák?/