Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Románia kivonul a két orosz bankból

Románia kivonul a két orosz bankból Románia

A kormány két törvénytervezetet fogadott el szerdai ülésén, amellyel kezdeményezi az ország kivonulását a Nemzetközi Beruházási Bankból, valamint a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankból (IBEC) – jelentette be szerdán Adrian Câciu pénzügyminiszter.

Hirdetés
Hirdetés

Közölte, hogy a két tervezet a parlament asztalára kerül, amely gyorsított eljárásban fog dönteni.

Bukarest az orosz-ukrán háború hatására már március elején bejelentette, hogy kivonul a két orosz bankból. Akkor Caciu elmondta: Románia határozottan támogatja az Oroszországgal szemben elfogadott európai uniós szankciókat, hiszen fontos, hogy ebben a válságban minden tagállam hozzájáruljon az EU alapvető értékeinek védelméhez.

Arra a kérdésre, hogy miért vártak mostanáig a döntéssel, Caciu elmondta: a lépést elő kellett készíteni, hogy minden fél fel tudjon rá készülni, és csökkentsék az ezzel járó kockázatokat. Ezzel arra utalt, hogy a román magánnyugdíjalapoknak e bankokban kitettségük van. Caciu hangsúlyozta, hogy a döntés hivatalossá válása után kezdődnek el a kivonulási tárgyalások, amelyek során arra törekszenek, hogy „a lépés hatása a lakosságra semleges legyen”.

A miniszter közölte, hogy álláspontjukat összehangolták Lengyelországgal, Csehországgal, Szlovákiával és Bulgáriával.     A jelenleg budapesti székhelyű, 1970-ben alapított Nemzetközi Beruházási Bank részvényesei között van Bulgária, Kuba, Csehország, Magyarország, Mongólia, Románia, Oroszország, Szlovákia és Vietnam. Az IBEC a volt KGST elszámoló és finanszírozó bankja, központja Moszkvában van, részvényesei között van Oroszország, Bulgária, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Csehország, Mongólia és Vietnam.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások