Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Románia ellustult

Románia ellustult Románia

Amint arról írtunk, Kovászna Megye Tanácsának meghívására Háromszékre érkezett az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa önkormányzati szakbizottsága, amely tegnap nemzetközi konferenciát rendezett Nyelvhasználat a helyi és regionális önkormányzatokban címmel – áll a megyetanács sajtóirodájának közleményében.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke beszédében rámutatott, az európai elithez, Unióhoz és NATO-hoz csatlakozó eminens diák, Románia az elmúlt tíz évben ellustult, elkanászodott. „A törvények egy része meg sem született, amit meg elfogadtak, sokszor nem tartják be. A kulturális autonómiáról szóló törvénytervezet több mint tíz éve a parlament előtt áll, de még mindig nem volt politikai akarat annak elfogadására a többség részéről. (…) De említhetem a szabad nyelvhasználat korlátozását, az anyanyelvi jogok megsértését, politikai vezetőink zaklatását vagy a magyar nyelvű oktatás körüli folyamatos anomáliákat is – ezek mind a már elfogadott törvények súlyos megsértését jelentik. A legtöbb helyi önkormányzatban, ahol egyébként az állampolgárokat érintő legfontosabb döntéseknek kell születniük, még mindig elutasításra talál a kisebbségi közösségek anyanyelv-használata” – sorolta a gondokat a szövetségi elnök.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke azzal indította előadását, hogy a Székelyföldet alkotó három megye, Maros, Hargita és Kovászna lakosságának 75 százaléka magyar nemzetiségű. „A köznyelvben mindenki magyarul beszél, és bár jogszabályok léteznek, hivatalosan nem használható maradéktalanul a magyar nyelv. Mi azt szeretnénk, hogy Székelyföldön a román mellett a magyar nyelv is legyen hivatalos regionális nyelv. Ez nem ördögtől való, hiszen az európai országok többségében van erre megoldás” – fejtette ki a tanácselnök. „(…) Nekünk, erdélyi magyaroknak nem Romániával van bajunk, hiszen itt élünk, tiszteljük ezt az országot. Nekünk az intoleranciával, a nacionalizmussal, a retrográd gondolkodásmóddal, a kettős beszéddel van problémánk. Éppen ezért Önökben partnereket keresünk, azért, hogy amit kisebbségvédelem terén elértek, azt mi is itthon megvalósíthassuk” – fordult a nemzetközi konferencia résztvevőihez a megyetanácselnök.

A nyelvi sokszínűség kérdése gyakran felmerül az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusában, indította köszöntőbeszédét Gudrun Mosler-Törnström, a kongresszus osztrák elnöke, hangsúlyozva, hogy Európa fontos kulturális öröksége a nyelvi sokszínűség, amire büszkék lehetünk, és amely fontos erőforrásunk. „(…) A kongresszusnak nagyon fontos, hogy az önkormányzatok minél közelebbi kapcsolatba legyenek a közösség tagjaival, viszont, ha nem lehetséges, hogy a saját nyelvükön kommunikáljanak, ennek alapja a nyelvhasználat kérdése” – fejtette ki.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük