Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Románia a mintaország?

Románia a mintaország? Románia

Udo Bullmann szerint Románia nem Magyarország vagy Lengyelország, hiszen Romániában szerinte a kormánypárt nem ásta alá a demokrácia alapjait – tudósított tegnap az azonnali.hu, ami a Román Szociáldemokrata Pártnak (PSD) az Európai Parlament szoci párttömbjéből való kizárása kapcsán kezdett érdeklődni, a helyzetet ugyanis az teszi pikánssá, hogy a kezdeményező román politikus is a PSD-nél politizál.

Az azonnali.hu több szocialista EP-képviselőt is megkeresett az egy hónappal korábbi bukaresti tüntetések kapcsán, ahol eléggé elszabadultak a rendfenntartó erők. Azt kérdezték tőlük, hogy szerintük ki kéne-e zárni a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének frakciójából, illetve az Európai Szocialisták Pártjából a PSD-t? Arra is kíváncsiak voltak, hogy a szocialista képviselők szerint hogy viszonyul a PSD ügye a Magyarország elleni eljáráshoz.
Választ akkor nem nagyon kaptak senkitől a DK színeiben politizáló magyar Niedermüller Péteren kívül, azóta azonban két újabb válasszal gazdagodtak: egyrészt megtudták, hogy a PSD ügyével a szocialista frakción belül Kati Piri képviselőasszony foglalkozik, másrészt pedig kaptak egy hosszabb kifejtést az ügy kapcsán Udo Bullmanntól, a képviselőcsoport frakcióvezetőjétől.
A kérdés azért is aktuális, mert a saját pártjával összevesző Cătălin Ivan EP-képviselő épp a minap kezdeményezte, hogy zárják ki a PSD-t a frakcióból.
„Közelről követjük a romániai helyzetet. A közelmúlt bukaresti tüntetései felhívták a figyelmet az ország konfliktusos politikai dinamikáira. Biztosak vagyunk benne, hogy a román intézmények, illetve minden érintett szereplő visszafogja magát, és az ország demokratikus eljárásainak és alkotmányos szabályainak megfelelően cselekszik” – írta az Azonnalinak Udo Bullmann. A frakcióvezető azt is elmondta, hogy követik az igazságszolgáltatás reformját, amely szerinte megerősítette az ország korrupcióellenes rendszerét.
A frakcióvezető álláspontja az igazságszolgáltatási reformok ügyében ellentétben áll az Európai Bizottság véleményével: a Bizottság elnöke és alelnöke, Jean-Claude Juncker és Frans Timmermans is figyelmeztette korábban a román kormányt az új törvénytervezet miatt, amely szerintük visszalépés a korrupció elleni harcban – van olyan pontja is, amely kifejezetten a PSD elnökének, Liviu Dragneának kedvez a jelenleg is folyó korrupciós perében.
Dragnea ráadásul folyamatosan támadja a román igazságszolgáltatást, ami szerinte „néhány szekus kezében van”, Klaus Iohannis államelnök támogatása mellett – számolt be korábban a Krónika.
Bullmann szerint ennek ellenére Románia túl fog lépni a jelenlegi politikai felforduláson annak köszönhetően, hogy a demokrácia és a joguralom fontosságát senki sem kérdőjelezte meg, Romániának pedig szilárd alkotmányos rendszere van, amit a joguralomra alapoztak. Ezért aztán a frakcióvezető szerint minden összevetés Magyarországgal vagy Lengyelországgal félrevezető, hiszen ezen országok kormányai úgy alakították át a jogrendszert, hogy ezzel aláássák a demokráciát.
Ezért indult Bullman szerint ezek ellen az országok ellen eljárás, de Románia esetében nem beszélhetünk a demokrácia és a joguralom elleni támadásról, mondta. Bár egyenesen nem válaszolt az Azonnali kérdéseire, Bullmann azt sugallta, hogy nem tervezik kizárni a szocialisták frakciójából a PSD-t. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. szeptember 12., 8:13
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Udo Bullman szerint a Psd-t nem zarjak ki a szocialistak frakciojabol.Es teszik ezt azert,mert varju a varjunak nem szedi ki a szemet.Mig Magyarorszaggal szemben a legdrasztikusabb follepeseket tervezik,csak azert mert az Orban kormany nemzeti ugyben es migracios ugyben nem enged a huszonegybol,addeg az sajat nepet sanyargato es sajat orszagat szetrablo hazaarulo es neo-bolsevista Psd-nek megbocsajtani keszul az E.U. Szep kis rablobanda vagytok ti ottan az E.U.-ban,hallode Bullman! Tisztelet a kivetel,csak sajnos ezen kivetelek kevesebben vannak,igy hat az E.U- tol mi magyarok semmi jot nem varhatunk.Nem artana mar egy jo kis vilaghaboru,mely teljesen es veglegesen megvaltoztatna Europa terkepet ,mert ilyen agressziv rablobandakkal keptelenseg orszagainkat megvedeni az Europat egyre jobban behalozo nemzetkozi maffia ellen.