Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Románia 3.0

Daniel Dragomir, a titkosszolgálat volt ezredese vasárnapi sajtóértekezletén bejelentette, hogy útjára indítja a Románia 3.0 kezdeményezést „Büszkeség. Szuveranitás. Igazság.” jelszóval.

– Romániát ma a román néptől idegen sötét erők irányítják. A sajtó ezt párhuzamos államnak nevezi, én úgy hívom, hogy Szekuritate 2.0, ezt az alakot vette fel 1989 után a volt Szekuritate. Ma egy harc kezdődik Románia és az utóbbi között, és végén csak egyik fél marad majd talpon. Ha a Szekuritate 2.0 győz, nagyon szomorú jövő vár erre az országra, ha veszít, a népnek esélye van, hogy visszanyerje büszkeségét, szuverenitását és az igazságba vetett hitét – mondta.

A kezdeményezést egyelőre saját forrásból finanszírozza, de később számít a támogatók segítségére. „A platform nyitott minden román, valamint magyar és székely testvéreink, illetve más etnikumúak számára” – hangoztatta.

A kezdeményezés szerint népszavazással kell dönteni az államformáról, meg kell erősíteni a parlament ellenőrzését a titkosszolgálatok fölött, vissza kell vonni az igazságszolgáltatásban, az ellenőrző szerveknél és a sajtóban fedezet alatt dolgozó titkosszolgálati tiszteket. Be kell tiltani a titkosszolgálatok által álca alatt végzett gazdasági tevékenységet, korlátozni kell, hogy a titkosszolgálatok az ország saját állampolgárait megfigyelés alatt tartsák, drasztikusan csökkenteni kell a titkosszolgálatok költségvetését, amelyet szigorúan a nemzetbiztonságot valóban fenyegető terrorizmus, kémkedés és szervezett bűnözés elhárítására kell fordítani.

Amerikai mintára létrehozna továbbá egy, a parlament ellenőrzése mellett működő egységes felügyeleti/lehallgatási rendszert, amely tiszteletben tartja az állampolgári jogokat, csökkenti a titkosszolgálatok számát, támogatja Románia csatlakozását a visegrádi csoporthoz, hogy mérsékeljék a brüsszeli hatalmat a tagállamok fölött, elutasít minden bevándorlási kvótát, és sürgeti, hogy rögzítsék az alkotmányban, hogy a házasság egy nő és egy férfi szabad elhatározásából jön létre.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük