Felhívás!

RMDSZ-kongresszus: újra elnökké választották Kelemen Hunort

RMDSZ-kongresszus: újra elnökké választották Kelemen Hunort Románia

Újra Kelemen Hunort választotta elnökévé a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szombaton kolozsvári kongresszusán.

Kelemen Hunor egyedül indult a tisztségért, és 728 szavazatot kapott a leadott 757-ből.

Programbeszédében rámutatott: míg 2018, Erdély és Románia egyesülése centenáriumának éve a visszatekintésre adott alkalmat, a 2019-es évnek a jövő felé fordulás évének kell lennie, hiszen a mostani gyerekek jó eséllyel megélik a 22. századot. Úgy vélte: nemzedékének az a feladata, hogy helyzetbe hozza a mai húsz-, harmincéveseket.

“Abból kell kiindulni, amit el akarunk érni” – fogalmazott az elnök.

A kongresszust záró sajtótájékoztatón az MTI kérdésére elmondta: ezt a kijelentést nem kell úgy tekinteni, hogy az RMDSZ szakít a kis lépések politikájával, amelynek egykori megfogalmazásakor a lehetőségekből indult ki. Szerinte csupán arról van szó, hogy a szövetség megfogalmazza a jövőképét. Kijelentette: sok jó dolog születhetett volna az elmúlt 30 évben, ha a szövetség építésre fordíthatta volna azt az energiát, amelyet védekezésre kellett fordítania.

Kelemen Hunor az MTI kérdésére elmondta: az RMDSZ székelyföldi területi autonómiára vonatkozó tervezete készen van, de elfogadásához alkotmánymódosításra van szükség.

“Ezt bármikor be lehet nyújtani a parlamentben, de mellé kell tenni az alkotmánymódosítás tervezetét is” – jelentette ki. Hozzátette: az RMDSZ 2014-ben olyan időszakban dolgozta ki a Székelyföld területi autonómiájáról szóló törvénytervezetét, amikor úgy tűnt, hogy küszöbön áll Románia közigazgatási átszervezése. Megjegyezte: a közigazgatási reformra ma is szükség lenne, csak a kormánykoalíciónak nincs meg hozzá a szükséges többsége.

Kelemen Hunor elismerte: a romániai magyarság körében is rendkívül népszerűtlen a bukaresti kormány, de hozzátette, nem igaz, hogy az RMDSZ a kormány javaslatait “nyakra-főre” megszavazza. “Amit jónak tartunk, megszavazzuk, amit nem, azt nem” – fogalmazott. Azt is megjegyezte: a szövetség ennek a kabinetnek köszönhet olyan eredményeket, mint a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium visszaállítása, vagy annak a törvénybe iktatása, hogy nem lehet a közigazgatási határokat a kisebbségek hátrányára megváltoztatni.

Az RMDSZ-kongresszuson pódiumbeszélgetésen bocsátották közvitára az Erdély jövőjéről készített vitairatot. Mint Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök megfogalmazta: cél a teljes értékű erdélyi magyar társadalom megteremtése, a két jelszó pedig az erdélyiség és a versenyképesség.

A kongresszus határozatban nyilvánította ki, hogy a magyar közösség szimbólumának tekinti a piros-fehér-zöld színeket, a székely zászlót, a magyar himnuszt és a székely himnuszt. “Elvárjuk Románia, az Európai Unió és a nemzetközi közösség támogatását nemzeti identitásunk megtartásában jelképeink szabad használata által” – áll a határozatban.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. február 24., 12:59
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Lejárt LemezDSZ…..sajnos nincs másra akire szavazni ,valódi alternatíva…ezek mellett kell kiálni bármenyire is tele az emberek hócipője a lopitikusokkal,és lopitikával !!!

  • User
    Dátum: 2019. február 24., 16:16
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Hat, akarmennyire is figyelmesen olvasom a cikket az “eredmenyek”-bol egyetlen egy van “felsorolva”! Ez sovany eredmeny(ek)!!! Azzal meg egyaltan nem ertek egyet , hogy ezek mellett kell kialljunk….rajuk kell szavazni. Miert is? Hunorka egyetlen , kezzel foghato teljesitmenye ,hogy a romanok teljesen megutalnak bennunket szerencsetlen politikai huzasai miatt , amiktol nekunk egyaltalan nem lett jobb.