Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

FRISSÍTVE: Reagált a minisztérium a megújuló energia megadóztatása kapcsán megfogalmazott bírálatokra

FRISSÍTVE: Reagált a minisztérium a megújuló energia megadóztatása kapcsán megfogalmazott bírálatokra Románia

Kötelezettségszegési eljárás indulhatott volna Románia ellen, ha a kormány nem fogadja el az uniós megújulóenergia-irányelvet a hazai jogrendbe átültető sürgősségi rendeletet – közölte vasárnap az energiaügyi minisztérium.

A tárca a jogszabályt ért bírálatok kapcsán pontosította: az uniós direktíva a villamosenergia-hálózatra csatlakozott termelő-fogyasztók (prosumerek) megadóztatását is lehetővé teszi, bizonyos feltételek mellett. Többek között akkor, ha a megújuló energiaforrásokból származó saját termelésű villamos energiát 30 kilowattóránál nagyobb teljesítményű berendezésekkel állítják elő.

A közlemény emlékeztett arra, hogy a sürgősségi rendelet tervezetét elfogadása előtt a kormányfőtitkárság és további hat minisztérium is láttamozta, de ha jónak látja, a parlament utólag módosíthat rajta.

A tárca leszögezte: az uniós helyreállítási alap révén, illetve a költségvetésből és az EU Modernizációs Alapjából származó forrásokból is támogatja a romániai termelő-fogyasztók számának növekedését, és az uniós megújulóenergia-irányelvről szóló sürgősségi rendelet is ezeknek a beruházásoknak az ösztönzését szolgálja.

Radu Oprea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője bírálta vasárnap a Facebook-oldalán Virgil Popescu energiaügyi minisztert, amiért a kezdeményezésére kedden a kormány sürgősségi rendeletet fogadott el a villamosenergia-hálózatra csatlakozott termelő-fogyasztók megadóztatásáról.

Radu Oprea bejegyzésében emlékeztetett arra, hogy az uniós irányelv nem kötelezi a tagállami kormányokat a prosumerek által termelt energia megadóztatására. Szerinte ezzel az előírással Virgil Popescu fékezi a megújuló energiaforrások fejlesztését. Emlékeztetett arra is, hogy 2027-ben le kell állítani a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, és nem lesz amivel pótolni a létesítmény által megtermelt árammennyiséget.

„A megújuló energiaforrások jelentik erre a megoldást, ha ösztönözzük a fejlődésüket, de nem az adózás, hanem az eljárások egyszerűsítése révén” – írta a PSD szóvivője. 

Az USR az Európai Bizottsághoz fordulna

Az Európai Bizottsághoz (EB) fordul a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), ha a kormány nem módosítja a villamosenergia-hálózatra csatlakozott termelő-fogyasztókra kivetetett „napadót” bevezető sürgősségi rendeletet.

Az ellenzéki alakulat hétfőn Virgil Popescu energiaügyi miniszter vasárnapi közleményére reagált, amelyben a tárcavezető rámutatott, kötelezettségszegési eljárás indulhatott volna Románia ellen, ha a kormány nem fogadja az uniós megújulóenergia-irányelvet a hazai jogrendbe átültető sürgősségi rendeletet. A korábbi bírálatokra reagálva a miniszter leszögezte, az uniós direktíva a villamosenergia-hálózatra csatlakozott termelő-fogyasztók (prosumerek) megadóztatását is lehetővé teszi, bizonyos feltételek mellett. Többek között akkor, ha a megújuló energiaforrásokból származó saját termelésű villamos energiát 30 kilowattóránál nagyobb teljesítményű berendezésekkel állítják elő.

Az USR hétfői közleményében rámutatott, hogy a kormány tévesen alkalmazza az uniós irányelvet, és Virgil Popescu energiaügyi miniszter tehető majd felelőssé, ha emiatt újabb kötelezettségszegési eljárás indul Románia ellen.

Az USR közpolitikai koordinátora, Cristian Ghinea szerint a sürgősségi rendelet értelmében „napadót” kellene fizetniük azoknak a polgároknak és cégeknek, akik/amelyek 30 kW-nál több áramot állítanak elő, vagy állami támogatást kaptak fotovoltaikus pannók telepítésére, például a Fotovoltaikus Zöld Ház program keretében. Az intézkedés a kis- és középvállalkozásokra, valamint a fotovoltaikus pannókba beruházó farmokra is vonatkozna.

„A prosumerek saját fogyasztásának megadóztatása a PSD-PNL-kormány politikai döntése. Az európai irányelv határozottan ellenzi az önfogyasztásra termelés megadóztatását, sőt rendelkezik a prosumerek adómentességéről. A direktíva felsorol ugyan néhány kivételt, Virgil Popescu azonban szabállyá alakítja ezeket” – idézte az USR közleménye a politikust.

Az ellenzéki párt szerint a PSD-PNL-kormány ezzel az intézkedéssel csapást akar mérni a független energiatermelésre, hogy védje a nagy állami vállalatok piacát. „Az energiaügyi minisztériumnak nagy érdekeltségei vannak az energiatermelés és -szabályozás terén. Virgil Popescu a romániai prosumerek elnyomásával védi az energiamonopóliumát” – szögezték le a közleményben.

A PSD sem ért egyet az adóval

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem ért egyet a villamosenergia-hálózatra csatlakozott termelő-fogyasztókra kivetetett „napfényadóval”, mivel ‘egy ilyen intézkedés elbátortalanítaná a beruházásokat ezen a területen, ami ellentétes az alternatív villamosenergia-források fejlesztésére irányuló célkitűzéssel”.

A PSD hétfői közleménye szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben az államnak ösztöznie kellene a háztartásokat és a kis- és középvállalkozásokat, hogy lehetőségük szerint a megújuló villamosenergia-források fejlesztésébe ruházzanak be a saját fogyasztásuk fedezésére és az esetleges energiatöbbletük értékesítésére.

A kormánypárt közölte, hogy módosító javaslatokat fog benyújtani a „napfényadót” bevezető sürgősségi rendelet parlamenti vitáján, és kérni fogja, hogy az Európai Unió által megszabott határidő miatt a tervezetet sürgősségi eljárással vitassák meg.

Hangsúlyozzák továbbá, hogy a sürgősségi kormányrendelet alapjául szolgáló 2021/2018-as európai irányelv nem kötelezi a tagállamokat a termelő-fogyasztók (prosumerek) megadóztatására.

Arra is rámutatnak, hogy az energiaügyi minisztérium honlapján eredetileg közvitára bocsátott tervezet nem tartalmazta a prosumerekre kivetett adót, az előírás csak rövid idővel a sürgősségi rendeletet elfogadó kormányülés előtt került be a szövegbe. 

Popescu: hamis a „napfényadóról” szóló híresztelés

A nyilvánossággal felröppent hírekkel ellentétben az áramtermelő-fogyasztók nem fognak semmiféle „napfényadót” fizetni, és a kritizált sürgősségi rendelet valójában egy olyan uniós irányelv átültetése a hazai jogrendbe, amely 2026-tól lehetővé teszi egy ilyen adó esetleges bevezetését – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Virgil Popescu.

Az energiaügyi miniszter elmondta, az ellenzék és a Szociáldemokrata Párt (PSD) által is bírált rendelet az uniós megújulóenergia-irányelvet ülteti át a hazai jogrendbe. A jogszabály révén a villamosenergia-hálózatra csatlakozott termelő-fogyasztók (prosumerek) több helyszínen is telepíthetnek napelemeket, ugyanolyan kompenzációval, és cserélgethetik a napelemek helyszíneit itt. A helyszínek cseréje korábban csak az elosztóhálózatokon belül volt lehetséges. A direktíva gyakorlatba ültetésének elmulasztása uniós szankciókat vont volna maga után – magyarázta Popescu.

A miniszter cáfolta a „napfényadó” bevezetésére vonatkozó híreszteléseket. „Semmiféle adót nem vezetünk be, a prosumerek abszolút semmiféle adót nem fognak fizetni az elhasznált és a megtermelt energia után” – jelentette ki.

Hozzátette, az uniós direktíva 2026-tól bizonyos körülmények között valóban lehetővé teszi egy ilyen adó bevezetését, de az energiaügyi minisztérium soha nem támogatna egy ilyen kezdeményezést.

„Nem vetünk ki adót a prosumerekre, ez biztos. A Ciucă-kormány támogatja a termelő-fogyasztókat. A rendelet közvitán volt; senki nem akar ilyen adót, és nem is fog senki ilyen jellegű adót fizetni” – nyomatékosította az energiaügyi miniszter.

Popescu emlékeztetett, hogy a kormány a múlt év végén bevezette a mennyiségi kompenzációt, és azóta a prosumerek száma néhány százról több ezerre nőtt.

forrás: Agerpres

fotó: Barabás Ákos

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások