Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Rafila válasza azoknak, akik azt állítják, hogy nem létezik a vírus

Rafila válasza azoknak, akik azt állítják, hogy nem létezik a vírus Románia

Alexandru Rafila azokhoz szólt, akik szerint a több mint 300 ezer emberéletet követelő vírus nem létezik. A professzor, aki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ügyvezető bizottságának is tagja, a Digi24-nek beszélt arról, mennyire veszélyesek a vírusok.

Hirdetés
Hirdetés

„A felvetés, miszerint a vírusok egyáltalán nem léteznek, már régóta ismeretes. Amikor 4 évvel ezelőtt megjelent a kanyarójárvány Romániában, megjelentek a védőoltás-ellenes emberek, akik szerint nem is létezett a vírus, még fogadásokat is kötöttek. Szerintem egyértelmű, hogy vannak fertőző betegségek. Azt hiszem, ezzel mindannyian egyetérthetünk.

Ezek a betegségek pedig fertőzők. Egy beteggel való érintkezés a betegség megjelenéséhez vezet, különféle módokon. Ezeket a betegségeket mikroorganizmusok idézik elő – vírusok és baktériumok. A baktériumok esetében könnyebb a dolgunk, hiszen nagyobbak, a vírusok esete bonyolultabb, a vírus egy olyan részecske, amely nem szaporodik, csak a megfertőzött sejtben, ez esetben szükség van sejttenyészetre. De még a vírus is látható egy elektromikroszkópon, látni lehet a megfertőzött sejtek elpusztulását.

Azzal jönni, hogy valami, amit tudományosan bizonyítottak, nem létezik, és egy összeesküvés van a háttérben, azt hiszem, hogy a nevetségesség határát súrolja” – mondta Rafila.

(Digi24)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. május 21., 17:22
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Ügyes a doki,de eddig egészséges ember nem igazán halt bele a fertőzésbe, mégis 2 hónapja házi őrizetben vagyunk!!! Kanyaróba 1s meghalt elég sok ember az országban, mégsem történt nagy hühó!!! A korházi fertőzésben és műhibában meghalt esetekről ne is beszéljünk!😉

  • User
    Dátum: 2020. május 21., 20:19
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Szerinted ha valakinek olyan krónikus betegsége van, amivel még 10-15 évet élhetne, de e fertőzés miatt meghalt, az rendben van? És haltak meg olyanok is akikről nem tudták, hogy bármi másba szenvedne, illetve sok olyan volt, aki bár nem halt meg sokat szenvedett és lehet, hogy életre szóló tüdősérülése lesz. Ezért nem lehet az influenzához hasonlítani, illetve azért, mert abban nem egyszerre lesz nagyon sok ember kritikus állapotban, hanem több hónapra oszlanak el ezek az esetek. Itthon könnyű ezt nem elhinni, mert mi eddig jól megúsztuk, de keress csak vissza, hogy az olaszoknál hány oldalon keresztül tartottak az újságokban az elhalálozások bejelentései, illetve mi történt pl. Ecuadorban, ahol a holttesteket az utcán kellett tárolják.

    • User
      Dátum: 2020. május 24., 16:30
      ÉRTÉKELÉS: 7

      A média az olaszoknál ferditett, nem lehet tudni hogy mi az igazság!!! A háttér hatalom minden médiát kézben tart! A felemlites a lényeg….sajnos te is hiszel a médiának…

  • User
    Dátum: 2020. május 22., 17:10
    ÉRTÉKELÉS: 16

    Sajnos a legtöbbünk azt gondolja, én is, hogy egészségesek vagyunk, de csak azért mert semmivel nem megyünk orvoshoz, ahogy sokan azt mondják azért nem mennek orvoshoz mert valamit kitalálnak, hát azért nem szeretném , ha elkapnám a virust és akkor derülne ki, hogy biza van krónikus betegségem. Arra nem gondol senki, hogyha valaki idős vagy krónikus beteg a családban esetleg miattunk meghal azzal a tudattal élni is kell?

  • User
    Dátum: 2020. május 22., 19:45
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Annak aki a youtube-s VOX filmecsket ajanlotta. Azt is olvasd el ,igaz angolul van a legtobb, hogy milyen kommentek vannak hozza ! Az egyik irja: Braziliaban nem tudnak errol. Tehat europaiakat konnyu ilyesztgetni ilyen kamu filmekkel. A VOX csatorna, amely ezt a felvetelt bemutatta, az nemet.

    • User
      Dátum: 2020. május 22., 23:31
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Mindig lehet pro és contra kommenteket találni. Az észak koreaiak se ugyanazt a hírt kapják, mint a nyugatiak és a kínaiak se. Jó, akkor a felvételek nem ott készültek, német statiszták öltöztek be, bérelték ki a kotrógépet, csináltak koporsókat és vették fel az egészet, hogy a nyugati embereket ijesztgessék vele. Megfelel?

  • User
    Dátum: 2020. május 23., 16:59
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Legtöbb mocskot, bacilust s vírust csak a kórházakban kap el az ember. Bemész egy betegséggel s kijössz hattal. Ez is bizonyított tény. Ennyi.

  • User
    Dátum: 2020. május 24., 9:48
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Sajnos vannak olyanok, hogy azután hisznek el dolgokat miután megtapasztalták. Elhiszem, hogy vannak egészségügyi túlkapások, de őszintén amikor betegek vagyunk csak a szakemberekhez futunk, hogy segítsenek, és érdekes, hogy pont most ezen szakemberek munkáját, hozzáértését kérdőjelezik meg egyesek bizonyos összeesküvés elméletekről beszélve. Ez egy komoly vírus, komolyan is kell venni még akkor is ha nem fekszik az hogy a jól megszokott életünkön változtatni kell, és ne feledjük amennyi kárt okozott legalább annyi pozitív hasznot is hozott ez a világjárvány. Aki pedig szkeptikus, túl okos, vagy én jobban tudom és megoldom típus annak előbb utóbb az élet tanítja meg lehet hogy éppen egy lélegeztő gépre kötve, hogy vannak dolgok amiket tényszerűen el kell fogadni és tenni kell ellene.